Négyes stádiumú endometriózisa volt, ma már két gyermek édesanyja

2018. április 25. - Női Egészségért

tom_7576_1.JPGA For Her blog írójaként, érintettként személyes felelősségének érzi, hogy követőit megismertesse a többszázezer nő életét megkeserítő, komoly fájdalmakkal, olykor meddőséggel járó betegséggel. Bár eleinte félt kiadni magát, ma már időről időre posztol a témáról, és ha kell, kiáll a nyilvánosság elé. Legutóbb a Ridikül magazinban beszélt betegségél. Urbán-Váradi Alexandra endo sztorija kicsit sem szokványos, de végül annál szerencsésebben alakult.

Az érintettek történetei között legalább annyi a hasonlóság, mint amennyi a különbözőség. Mit kell tudni a tiédről?

Hat évvel ezelőtt nyáron, napozás közben észrevettem egy furcsa dudort a köldökömben. Egyáltalán nem fájt, de zavart, hogy ott van, ezért szeptemberben elmentem a sebészetre. Az orvosok köldöksérvre gyanakodtak, de mivel semmilyen más tünetet nem produkáltam, hazaküldtek. Javasolták, hogy kenegessem Betadinnal, és ha növekszik, esetleg belázasodom, jöjjek vissza. Pár hónapig figyelgettem, és úgy értékeltem, nőtt egy kicsit a csomó, úgyhogy visszamentem az orvoshoz. Bár továbbra sem voltak fájdalmaim, megműtöttek, a szövetmintából pedig kiderült, szó sincs sérvről, méhnyálkahártya volt a köldökömben. Az orvos közölte, hogy vélhetően endometriózisom van, és javasolt egy nőgyógyászt, aki segíthet.

Ekkor hallottál először a betegségről?

Igen, úgyhogy természetesen a rendelőből kijőve első dolgom volt rágoogle-zni a szóra. Kis híján sokkot kaptam. Mindenhol a meddőség jött szembe, ami nagyon kiborított, mert ekkoriban nálunk már jócskán téma volt a családalapítás.

Sokáig emésztetted magad?

Az a fajta ember vagyok, aki képes belepörgetni magát a rossz gondolatokba, könnyen mélypontra kerülök, és ez az endometriózissal is így volt. Szerencsére a férjem épp az ellenkezője, az ő hozzáállása nagyon sokat segített abban, hogy felálljak a padlóról. Rám szólt, hogy most már csukjam le a laptopot, és fejezzem be a fórumok olvasgatását, mert ez így nem vezet sehová.

Végül az endometriózis miatt is megműtöttek?

Igen, és a műtét alatt kiderült, hogy súlyos, négyes stádiumú a betegségem, a hashártyám tele volt összenövésekkel, a petefészkem cisztákkal, a hólyagomon pedig egy 3 cm-es, mélyen infiltráló endometriózis csomó volt. Abszurdan hangzik, de sokat köszönhetek a kis dudornak a köldökömben, mert így legalább kiderült, hogy baj van. Máskülönben lehet még most is orvostól orvosig járnék.

A műtét után változtattál valamit az életmódodon?

Mondhatjuk, hogy teljesen életmódot váltottam. Az egyik legfontosabb, hogy elkezdtem sportolni. Korábban semmilyen fizikai aktivitást nem végeztem, de most már heti szinten 4-5 alkalommal tornázom, ha másként nem jut rá időm, otthon. Nincs preferált sportág, a lényeg, hogy mozogjak. A táplálkozásomat nem alakítottam át drasztikusan, de kiiktattam a feldolgozott, fehérlisztes, cukros termékeket az étrendemből.

Vince egy, Lili pedig három éves. Sokat kellett küzdenetek a terhességekért?

A műtétet követően féléves injekciós hormonkezelést kaptam, aminek volt egy-két mellékhatása, de szerencsére nem volt vészes, plusz a cél lebegett a szemem előtt, úgyhogy nem foglalkoztam a kellemetlenségekkel. Ezután következhetett a lombik. Persze lehetséges, hogy sikerült volna természetes úton is teherbe esni, de az orvos attól tartott, hogy kiújul a betegség, amíg próbálkozunk, én pedig annyira meg voltam ijedve és nem akartam újabb műtétet, hogy nem ellenkeztem. Szerencsére elsőre sikerült a beültetés, és minden rendben lezajlott. A második babánál viszont már nem szerettünk volna lombikozni, mert engem lelkileg nagyon megviselt az egész folyamat. Bár elsőre sikerrel jártunk, nagyon nehéz volt a várakozás, hogy mindent időre kellett végrehajtani, kétnaponta eljönni a munkából vérvételekre, ultrahangokra, beadni az injekciókat stb. Időközben kiderült az is, hogy inzulinrezisztenciám és pajzsmirigy-alulműködésem is van, úgyhogy amikor ezeket is rendbe tették, a 3. hónapban természetes úton megfogant a kisfiunk, Vince.

Nagyon meglepődtetek? Hiszen lélekben már felkészültetek a nehézségekre, nem?

Őszintén szólva én egyáltalán nem hittem abban, hogy sikerülni fog természetes úton teherbe esni. Hat hónapot adtam magunknak a próbálkozásra, mivel nem akartuk túl sokáig húzni, hogy nehogy kiújuljon az endometriózis. Ha nem jött volna össze ennyi idő alatt, akkor elgondolkodtunk volna, hogy hogyan tovább, de szerencsére erre már nem került sor. Nem akartam elhinni, amikor megláttam a két csíkot a teszten, hogy ilyen hamar és “csak” így összejött. Ráadásul a férjem születésnapján derült ki, hogy ismét babát várok, úgyhogy ez csodás ajándék volt.

_mg_9805.JPG

Bloggerként nyíltan vállalod a betegségedet, időnként posztolsz róla, nemrég pedig a Ridikül vendége voltál. Egyértelmű döntés volt, hogy kiállsz a nyilvánosság elé, vagy vacilláltál?

Hat éve kezdtem a blogolást, nem sokkal a diagnózis előtt. Akkoriban szinte kizárólag könnyed, női témákkal foglalkoztam, leginkább sminkeléssel és szépségápolással, nagyon személyes dolgokba nem mentem bele. Eleinte egyáltalán nem érzetem úgy, hogy meg kellene osztanom az olvasóimmal a betegségemet, mondván, mégis ki kíváncsi a problémáimra?

Miért változott meg a véleményed?

2014-ben egy táplálkozásról szóló bejegyzésemben érintettem először felületesen a témát. Majd pár hét múlva arra jutottam, tiszta vizet öntök a pohárba, nem hagyom félinformációk között a követőimet. Régóta munkált bennem, az igény, hogy a szépségápolás mellett komolyabb témákat is beengedjek. Az első posztomnak nagy sikere volt, rengeteg kommentet és személyes üzenetet kaptam, legutoljára pedig a Ridikülös adás után kérdeztek nagyon sokan az endometriózisról. Akinek tudok segítek, vagy tovább irányítom őket a megfelelő helyre, de fontos elmondanom, hogy a blog nekem is nagyon sokat adott a nehéz időszakokban. Akár akkor, amikor kiderült, hogy endometriózisom van, akár a lombik előtt/alatt, amikor állandóan ezen az egészen pörgött az agyam. Tök jó volt, hogy ott volt a blogom, ami lekötötte egy kicsit a gondolataimat, kikapcsolt és legalább addig sem azzal voltam elfoglalva, hogy mi lesz.

Mit gondolsz, a te endo történetednek mi lehet a fő üzenete a többi, betegséggel harcoló nő számára?

Egyrészt az, hogy ha úgy érezzük, valami nincs rendben a testünkkel, valami nem működik megfelelően, akkor ne hagyjuk lerázni magunkat, inkább keressünk másik szakembert, aki komolyan veszi a problémánkat. Ha pedig kiderül, hogy tényleg baj van, akkor nem szabad hagyni, hogy ez lehúzzon minket, hanem meg kell tenni mindent, ami tőlünk telik, hogy rendben jöjjünk. És persze nem árt egy jó hobbi, sport vagy bármilyen olyan tevékenység, amivel ki tudjuk zökkenteni magunkat a negatív gondolatspirálból.

Az interjút készítette: Haszon Zsófia

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2613868968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.