Női Liga – Összefogás a női egészségért

Cselekedj! Magadért! Add tovább!

2018. április 27. - Női Egészségért

28700857_1671537649580106_8576682999411134917_o.jpgÖt civil szervezet összefogásaként született meg 2018 márciusában a Női Liga. A résztvevő szervezetek azért dolgoznak immár közösen, hogy a leggyakoribb női megbetegedések (endometriózis, méhnyakrák, petefészekrák, mellrák) és a babagenetika területén együtt támogassák a nők egészségét.

A Női Ligát azért hoztuk létre, hogy egyesítve erőinket, tudásunkat, tapasztalatainkat minél több nőhöz szóljunk” – mondják egybehangzóan a szervezetek képviselői. Hiszünk benne, hogy együtt többet tudunk elérni; jobban tudjuk az érintettek érdekeit képviselni és hatásosabban tudunk fellépni a női egészséggel kapcsolatos edukáció és az egészségmegőrzés, megelőzés érdekében. Büszkék vagyunk rá, hogy ennek a példaértékű kezdeményezésnek az „Együtt könnyebb” Női egészségért Alapítvány is aktív résztvevője lehet!

Az öt szervezet négy női egészséget érintő ügyet támogat:

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a Mellrákinfó Egyesület mottója „Beszélni kell a mellrákról, mert korai stádiumban felismerve igen magas arányban gyógyítható!” Magyarországon évente 8 000 nőnél diagnosztizálnak mellrákot, ebből 2 000 eset végződik halállal a késői felismerés miatt!

A Mályvavirág Alapítvány célja, hogy egyetlen nő se haljon meg méhnyakrákban, hisz ez az egyetlen gyakori daganat típus, amely közel 100%-ban megelőzhető és mégis egyre fiatalabb korban üti fel a fejét; évente 400 nőt veszítünk el a betegség miatt.

A Babagenetika Egyesület küldetése a kismamák és családok felkarolása, a genetikai vizsgálatok minél szélesebb körű megismertetése, az, hogy minden kismamának alanyi jogon és ingyenesen lehetősége legyen igénybe venni a várandósság alatti korszerű genetikai vizsgálatokat. Amellett, hogy minden édesanya és édesapa megfelelő időben hiteles tájékoztatást kapjon, szívügyük, hogy segítő kezet és lelki támogatást nyújtsanak, reményt hozzanak nekik a nehéz helyzetekben.

A Női Egészségért Alapítvány azért dolgozik, hogy az endometriózist korai stádiumban felismerjék, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos, életminőséget romboló műtétek és a meddőség. Magyarországon több, mint 200.000 nőt érint a meddőség vezető okaként jegyzett nőgyógyászati betegség.

Március 8-án, a Parlamentben Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár asszony örömmel állt rendelkezésünkre a jövőbeni tárgyalásokkal kapcsolatban. Segítségének köszönhetően a mai napon létrejött az első fontos találkozónk, lehetőséget kaptunk, hogy összefogásunkról és céljainkról egyeztessünk Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárral és dr. Szabó Réka nőpolitikai referenssel. Elindult egy párbeszéd, találtunk közös pontokat és mindent megteszünk annak érdekében, hogy mielőbb kézzel fogható eredményről tudjunk beszámolni.

A következő hetekben bemutatjuk a Női Ligában résztvevő szervezeteket a blogunkon és folyamatosan jelentkezünk majd a Női Liga tevékenységével és eredményeivel kapcsolatban is.

kozossegi_noiliga_nonap.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6713873608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.