A Frida Kahlo kiállításon találtuk #endometriózis #fridakahlokiállítás

2018. augusztus 31. - Női Egészségért

endometriozismagyarorszag készítette ezt a képet.

Tovább

„Mit hisztizik, maga már elmúlt negyven, kapjuk ki a méhét!”

A Női Egészségért Alapítvány mellett kampányol Polgár Tünde

A 46 éves háziasszony, feleség és családanya tizenhat éve küzd a méhében növekvő miómák ellen. Az első jóindulatú daganatot egy második, majd egy harmadik követte, és hiába szedte hormonok tömkelegét, vállalva a megalázó helyzeteket, a mellékhatásokat, mint a bőrét elcsúfító rosaceát, a…

Tovább

Endometriózis történetem - 14. Imrényi Eszter

Az én történetem szerintem kifejezetten hétköznapinak mondható. Pont azért tartottam fontosnak, hogy megosszam, mert olyan esetről van szó, ami bárkivel megtörténhet, gyakorlatilag úgy, hogy évekig észre sem veszi. Nagyjából tizennyolc éves voltam, amikor a menstruációs ciklusaimtól teljesen…

Tovább

Keresztény Családi Centrum – 1. Első találkozás

Hallottatok már a Keresztény Családi Centrumról? Én sem. Pedig már egy éve működik sikeresen a Budai Irgalmasrendi Kórházon belül. Küldetésük, hogy segítséget nyújtsanak a tudatos családalapításban és a családbővítésben, fiatal felnőttek esetében pedig a prevenció és felvilágosítás területén.…

Tovább

Myomás méh

(Leiomyoma uteri)

A női szervezet leggyakoribb jóindulatú daganata a méhfal izomrétegéből kiinduló myoma (leiomyoma, fibroid). A nők közel 50%-a válik érintetté élete során.  Kialakulásának pontos menetét még nem ismerjük, de az ösztrogén hormon növekedést serkentő hatását már tisztázták. Ennek megfelelően a myoma…

Tovább

Endometriózis történetem 13. - Fábián Nikolett

Talán nekünk, egyedülálló nőknek a legnehezebb, mert sokszor érezzük azt, hogy nincs kiért és miért küzdenünk tovább. Nagyon sok ember mondott le rólam a betegségem miatt, akik már nem részesei az életemnek, párszor kikosaraztak miatta, mondván "betegen nem kellesz"  és sokszor a családom tagjai sem…

Tovább

Endometriózis és étrendi kérdések

Hogyan álljunk neki az étrendváltásnak?

Számos helyen olvashatunk arról, hogy megfelelő étrendi változtatásokkal segíthetjük az endometriózis tüneteinek enyhítését, a gyógyulást, illetve az újbóli kialakulás megelőzését, azonban korántsem egyszerű abban eligazodni, hogy merre is induljunk el, amikor nekikezdünk az…

Tovább

Milyen költségekkel jár az endometriózis?

Élet endometriózissal felmérés 2. rész

Júliusban arról kérdeztük az endometriózisban érintetteket, hogy milyen extra költségeket jelent számukra a betegség. Az online kérdőívünket 299 endometriózis műtéten átesett nő töltötte ki. A válaszokból jól látszik, hogy a legnagyobb terhet az orvosi kezelés jelenti; 90% jelölte meg a rendszeres…

Tovább

A méh

A méh, a két petevezeték és a petefészkek, valamint a hüvely együttesen, egy egységet alkotva hozzák létre a belső női nemi szerveket, melyeknek elsődleges feladata az utódok létrehozáshoz szükséges anatómiai és biológiai feltételek megteremtése. Ez természetesen egy perc ízen összehangolt…

Tovább

Endometriózis történetem 12. - Nagypál Nikolett

Félelem. Ez az az érzés, ami folyamatosan ott van, ha az ember endometriózissal küzd. Az elején, tinédzser korban csak jön a havi ciklus, néha rendszertelenül erős fájdalommal kísérve. Azt mondják, hogy jó, még nem állt be a ciklus, ez ilyen, az első pár nap erős fájdalommal jár. Majd jön egy…

Tovább