Az én történetem - Karsai Edit

2019. április 19. - cskbr

Az én történetem már elég régen elkezdődött, persze akkor még nem is tudtam, hogy mibe is cseppentem. Minden csak utólag nyert értelmet.
11-12 évvel ezelőtt, vagyis a főiskolai éveim alatt, elkezdett borzalmasan görcsölni a hasam minden menstruáció alkalmával. Olyannyira, hogy ezeken a napokon nem mentem sehova, csak feküdtem az ágyban és szenvedtem. Erős fájdalomcsillapítókon éltem. Elmentem több orvoshoz is, de mind azzal nyugtattak, hogy ez "normális", majd "ha szülök, elmúlik. "Addig is "szedjek fogamzásgátlót, az majd enyhíti a tüneteimet".  Hát mondanom sem kell, semmi sem segített. Odáig fajult a dolog (már ekkor), hogy az erős görcsöktől sokszor hányingerem volt vagy akár hánytam is a meglévő tüneteim mellé.ke.jpg

Aztán egy időre feladtam. Pályakezdőként sem pénzem sem időm nem volt az orvososdira. Nincs kifejezés arra, hogy mennyire bánom ezt most. Később meglátjátok miért.

Egy nagy ugrás, és jön 2015 februárja. A tüneteim annyira erősek voltak már, hogy azt nem tudom szavakba önteni. A menstruációm 10-12 napig tartott a korábban megszokott 4-5 nap helyett. A vérzésem borzalmasan erős volt. Egy ideje a hányás elmúlt, így legalább ennyivel könnyebb volt. De nem voltam Önmagam ezeken a napokon.
Az enyhén hipochonder barátnőm unszolására elmentem egy újabb orvoshoz, aki megállapította, hogy miómám van. De megnyugtatott: "okom nincs az aggodalomra, mert a feleségének is van, és már bizony szült két gyereket". Tehát bízzak benne, lehet így is teljes életet élni. A tüneteim enyhítésére pedig fogamzásgátlót írt fel. Megrémültem. Akkor még azt sem tudtam mi az a mióma.

2015 márciusa: Hipochonder barátnő hallott egy elismert specialistáról, javasolta inkább kérjek másodvéleményt. Végül beadtam a derekam, és elmentem ehhez a DOKTORhoz. Igen, csupa nagybetűvel, mert nélküle nem tartanék ott, ahol jelenleg állok. De ne ugorjunk ennyire előre, lássuk a vizsgálatot. Bementem, elmondtam a tüneteimet, megvizsgált, ami egy ponton borzalmasan fájt. Nyilván tudta mit is keres az elmondott tünetek alapján. Mindez nem tartott tovább 5 percnél, amikor jött a diagnózis: "magának minden jel szerint edometriózisa van". Persze elmondta nagyvonalakban mi is ez, és elrendelt egy rakat vizsgálatot. Mindez csupán egy 15 perces vizsgálat eredménye, mégis az egész életemet megváltoztatta.  Elhangzott a legborzalmasabb szó, amit egy nő ilyenkor hallhat: nagy eséllyel meddő vagyok. Sírva hívtam fel Férjet, teljesen összetörtem.
Hazamentem, átbeszéltük a dolgot, és úgy döntöttünk, hogy nem védekezünk tovább. DOKTOR szerint esélytelen volt, hogy teherbe tudjak esni, de hát csodák vannak...miért is ne lehetnénk mi, akikkel megtörténik. Izgalommal vártam a következő peteérést, és az azt követőt, meg az az utánit. Mondanom sem kell, nem lettem állapotos. Mindeközben persze nekivágtam a vizsgálatoknak.

2015 áprilisa: Az elkészült vizsgálati eredményeimmel ismét DOKTORhoz mentem. Nem tévedett: endometriózis, de a rosszabb fajta. A bél is érintett, ráadásul babát is akarunk, így a műtét elkerülhetetlen. Mondtam rendben, essünk neki! Úgyhogy műtéti előjegyzésbe is kerültem: 2017 februárjára...igen, nem írtam el a dátumot!!! A TB által támogatott műtétre ennyit kellett akkor várni. Majdnem két évet. Addig is ne fogyasszak cukrot és vörös húst, valamint sportoljak. DOKTOR csupán ennyivel engedett útnak.

Nem volt mit tennem, elkezdtem a neten olvasgatni, hisz 2017 januárig bőven volt még időm. Ezen a fázison szerintem mindenki átesik a diagnózis után. Amiket olvastam. "Ne egyél húst, táplálkozz paleolit módon, még a tojást is kerüld el, kenj progeszteron krémet magadra.” Számát sem tudom hány honlapot olvastam el, míg végül arra a következtetésre jutottam, hogy a diéta lesz az én utam. Majdhogynem semmit sem ettem, csak zöldséget és gyümölcsöt. El tudjátok képzelni... jött a hirtelen fogyás (amúgy sem vagyok egy erős alkat). A menstruációm közben ugyanolyan fájdalmas volt, mint korábban.

2015 júliusa: A diétát tartottam, minden jól haladt. A soron következő menstruációnál azonban valami más volt...baj volt a székletemmel, úgy tűnt, az endometriózis felülkerekedett a beleimen is. Ilyen nem volt még korábban. Irány a klinika ügyelete, és szerencsémre pont DOKTOR ügyelt akkor. Megvizsgált, majd a tőle szokott nyugalommal közölte, hogy ez a betegség bizony ezzel a tünettel jár, de sajnos előrébb ettől sem kerülök a várólistán.
Hosszas családi kupaktanács után, úgy döntött mindenki, hogy bedobja a közösbe amije van, és menjen a műtét minél előbb. Gondolom értitek.

2015 októbere: Eljött a műtét napja. A 1,5-2 órára tervezett operáció közel 4-4,5 órás martonná nőtte ki magát. Igazolódott minden gyanú, 4-es stádiumú endometriózis. Érintett minden női szerv, átjárhatatlanok a petevezetékek, operált rekeszizom, hashártya, húgyhólyag (frankón katéterem volt). A betegséggel érintett bélszakaszt sikerrel kivették, máshol leszedték róla a beteg szöveteket. Nem volt más hátra: tessék lábadozni. Mindez 9 napi kórházi tartózkodással járt. Most visszagondolva, ez bizony piskóta volt. A legrosszabb nem is a katéter, az operációval járó fájdalom vagy az éhezés voltak, hanem egyetlen szó: LOMBIK. Igen, annyira tönkrement minden odabent az elmúlt vagy inkább elvesztegetett 12 év alatt, hogy másként már esélyem sincs a gyermekre.
3 havi GNRH injekció kúra következett, hogy minden nem oda illő dolog pusztuljon a szervezetemben. Bíztam, hogy talán most jön el a csoda ideje, és mégsem kell a belevágnunk a lombikprogramba. Nem jött, sem a gyerek sem a csoda. De még a menstruáció sem.

2016 februárja: Itt akár egy külön fejezetet lehetne írni, elkezdődött a végeláthatatlan hormonkezelések sora, megkezdtük a lombikprogram előkészületeit. Ezt itt nem részletezem, mert soha nem érnék a történetem végére, legyen elég annyi, hogy szeptemberig annyit látott nőgyógyász és annyi hormont szedtem, amennyit életemben addig soha.

2016 októberében eljutottunk végre az első lombik program végéig, melynek eredménye: két csík egy terhességi teszten. Végtelenül boldogok voltunk. Szilveszterkor még meglátogattam Barcelonaban a húgomat is. Minden a legnagyobb rendben volt, hisz végre kismama voltam.

2017 márciusa: Munkába mentem aznap, tavasz volt. A szokott módon feszengett a pocak, de DOKTOR azt mondta ez normális. Napközben mégis rosszul lettem, úgyhogy taxival s.o.s. bementünk a kórházba. Itt egy újabb kálvária kerekedett, címszavakban az alábbi: 5 hónapos terhesen mentem be, 7 teljes hétig feküdtem a szülőszobán (igen, nem egy kórteremben, hanem a szülőszobán), nem kelhettem fel egy percre sem (még mosdóba sem mehettem el), majd súlyos koraszülöttként megszületett a kisfiam a 30. héten. Itt szögezem le, hogy minden rendben van vele, erős és egészséges gyermek. Megmagyarázhatatlan okból kinyílt a méhszáj. Nem volt fertőzés, vagy bármi más, ami okozhatta volna. Akkor ez miért is az én endometriózis történetem része? Íme:

2019 február: DOKTOR kitalálta, hogy összevarrja a méhszájat a kistesó projekt előtt, azaz a második lombikprogram előtt. Így nem történik meg velünk ismét ez a koraszüléses borzalom. Van lefagyasztva 5 embriónk, hamar sorra is kerülünk a programban, ráadásul kevesebb hormont kell majd szednem. Hurrá!!!!
Teljes nyugalommal vágtam neki az újabb operációnak. Túl vagyok már egyen, valamint egy császármetszésen is, mit nekem még egy műtét? A majdnem 2 éves gézengúz 3 napig Férj felügyelete alatt teheti a rossz fát a tűzre, engem meg gyorsan összevarrnak, és jöhet a kistesó.
A műtét ismét hosszabbra sikerült, mint DOKTOR tervezte. Jó hír: a méhszájat összevarrta. Rossz hír: 3-as stádiumú endometriózisom van és megint katéterrel ébredtem. Kioperáltak mindent, az az: az operáció tulajdonképpen jól sikerült, de adenomiózisom van. DOKTOR így magyarázta: a méhem (ami a lombik program előtt belül teljesen egészséges volt) egy tetemes része szivacsos állagú, azaz nem képes tágulni. Ezért született a kisfiam idejekorán. Ez még egyszer nem történhet meg, de vajon a méhem meddig nőhet egy újabb magzat körül? Vajon mennyire korán érkezik majd egy újabb baba? Mert DOKTOR szerint garantált az újabb koraszülés. Vajon egészséges lesz-e ő is? Az egész várandósság alatt feküdnöm kellene? De mi lesz akkor a meglévő gyerekkel? Egyébként is: az adenomiózis drasztikusan emeli a vetélés kockázatát, és egyáltalán sikerülhet-e így egy lombik program? Miért lett újra aktív és ilyen agresszív az endometriózis, hisz terhes voltam és 1,5 évig szoptattam? Vajon miért kellett 12 év, hogy eljussak a diagnózisig? Ha hamarabb felismeri valaki a betegséget, vajon másként alakul minden? Vajon a temérdek hormon a lombik alatt tette ezt velem?

Ezek, és hasonló kérdések száza kavarog most bennem. Válaszaim pedig nincsenek.

Hogy lesz-e még egy gyermekünk: biztosan nem.

Hogy emberi selejtnek érzem-e magam, mert nem tudok gyermeket szülni? Igen, még sajnos így érzem. De biztos vagyok benne, hogy ez is el fog múlni. Mint ahogy az első kétségbeesés, düh és a tehetetlenség érzése is.

Mégis szerencsés vagyok. Ugyan endometriózisom van, de ennek hála, elengedtem a görcsös megfelelési kényszert az életemből. Nem vagyok már középvezető, és nem is akarok az lenni ismét. DOKTOR szerint a balerináknak és a hegedűművészeknek nincs ilyen betegsége, az irodistáknak meg van. Hogy balerina akarok-e lenni? Nem. Jelenleg anya vagyok és később azt hiszem virágkötő is leszek.

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3014775590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.