Endometriózis Magyarország

Az endometriozis szó nem nagyon hangzott el az orvosi vizsgálatokon

Az én történetem - Makray Erika

2019. június 26. - cskbr

2018 februárjában, 44 évesen, egy 6 cm-es csokoládécisztával kezdődött, legalább is számomra. Mivel 15 és 9 évvel ezelőtt mindkét gyermekünk lombikbaba volt, igy elképzelhető most már, hogy az endometriozis már az elmúlt években is hívatlan vendégként ugyan, de jelen volt az életemben.

img_3290.PNG

 

Februárban a nőgyógyászom a szokásos éves Uh vizsgálaton talált a jobb petefészkemen egy jókora csokoládécisztát. Nőgyógyászati panaszaim különösebben nem voltak, megéreztem a menstruációt, de sosem kellett emiatt gyógyszert szednem. Ami fájdalmas volt korábban (a szülés  és a szoptatás utáni )első peteérések, főként a jobb oldalon, de az rendeződött pár hónap után. Panaszaim főként emésztési problémákban, puffadásban jelentkeztek.

Márciusban megpróbáltunk egy egy hónapos progeszteron-kúrát, de mivel nem tapasztaltunk érdemi javulást, sőt a ciszta nőtt is, így megbeszéltük a műtétet.

A laparoszkópiára szeptemberben került sor Bécsben (az én kérésemre, hogy a nyarat nyaralással, ne pedig lábadozással töltsem), ami  végül több mint 3 órásra nyúlt. 

A szövettani vizsgálaton bebizonyosodott, ami elég egyertelmű volt, hogy valóban endometriozis, ami érintette a petevezetékeket, petefészkeket, húgyhólyagot, számos összenövést okozva. Előzetes megbeszélés alapján a doktornő kivette a petevezetékeket es a jobb petefészek egy részét is. A felépülés szerencsére gyors volt, 6 hét után visszatérhettem a sporthoz, újra táncolhattam a zumbaórákon. A zumba és a jóga hatalmas segítség volt számomra. Jelenleg Qlaira tablettát szedek, cél a menopuzáig hátralévő pár évben tünetmentesen élni ill esetleges újabb műtétet elkerülni. 

A végleges diagnózisig , azaz szeptemberig  az endometriozis szó nem nagyon hangzott el az orvosi vizsgálatokon, igy nem nagyon tudtam, mivel is állok szemben. Azóta azonban részletesen is megismerkedtem  a szakirodalommal és igy találtam rá az Endometriózis Magyarországra ill az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítványra. Márciusban önkéntesként vettem részt a budapesti Endometriozis Világnapon, ahol nagyon sok sorstársammal találkozhattam, beszélgethettem. A világnapi rendezvény nagyon hasznos volt számomra, rengeteg információt kaptam, köszönet érte a lelkes szervezőknek.

A tavasz során elég gyorsan megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy Endometriozis előadásokat, EndoKlubokat  Bécsben is lehetne szervezni, így felvettük a kapcsolatot az osztrák endoalapítvánnyal, az EVA-val, és bízom benne, hogy egy hasznos, tartalmas információs-rendezvénysorozat fő szervezőjeként segíthetem sorstársaimat. 

Makray Erika
önkéntes - "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr10014913696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása