Endometriózis Magyarország

Erdősi Györgyi - közösségi szolgálat és önkéntes koordinátor, life coach

2020. május 01. - cskbr

Az endometriózis szót először akkor hallottam, amikor sok évvel ezelőtt a legjobb barátnőmnél megállapították ezt a betegséget. Ő átesett egy komoly műtéten is, illetve időközben egyre több ismerősömről derült ki, hogy szintén ebben a betegségben szenved, úgyhogy én azon kevés kivételek egyike vagyok, aki nem személyes érintettség kapcsán szánta rá magát az önkénteskedésre.
hbp07777_retus.jpg

Az alapítvány elnökével, Salamon Adriennel a véletlen hozott össze. Egy baráti összejövetelen találkoztunk és elsőre nagyon szimpatikus volt: magával ragadott a temperamentuma, az akaratereje, kitartása és az a lelkesedés, amellyel ezt az alapítványt létrehozta. Rögtön tudtam, hogy a legjobb helyen vagyok annak érdekében, hogy segítsem a barátnőmhöz hasonló betegtársak életét. Az én fő célom ezzel az, hogy minél több nő időben értesüljön az őket érintő betegségekről és azok megelőzési lehetőségeiről, valamint időben történő kezeléséről. Fontosnak tartom, hogy érezzék, nincsenek egyedül és tudják, hogy van hova és kihez fordulni. Mi itt vagyunk! Koordinátorként segítem Adriék munkáját, összefogom és megszervezem a hozzánk érkező önkénteseket és azokat a diákokat, akik közösségi szolgálatot teljesítenek. 

Tippek karantén idejére:

- Alkotás öröme
Alkoss bármit, ami kikapcsol és boldogságot okoz! Legyen az egy finom sütemény, illatos kenyér, rajz, festmény, kézimunka stb. A lényeg az, hogy amíg elkészíted addig is és a végeredményre ránézve is örömödet leld benne.  

- Mozgás, sport, séta
Érdemes és hasznos mindennapra valamit beiktatni. Legyen az egy kellemes séta, futás, biciklizés, jóga, tánc stb. De mindig csak azt csináld, amihez épp kedved van aznap! Fontosnak tartom, hogy ne azért sportolj, mert ezt látod az ismerősöktől és lelkiismeret furdalásod van, mert Te nem csinálsz „semmit”, hanem azért mert jólesik, csak akkor fog igazán feltölteni. 

- Szórakozás
Biztos mindenkinek van egy listája a megnézendő filmekről és az elolvasandó könyvekről. Nekem is van. :) Most ezeket pipálgatom ki, másnak is szívből ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6115653432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása