2019. április 24. - Női Egészségért

endometriozismagyarorszag készítette ezt a képet.

Az én történetem - Karsai Edit

Az én történetem már elég régen elkezdődött, persze akkor még nem is tudtam, hogy mibe is cseppentem. Minden csak utólag nyert értelmet.
11-12 évvel ezelőtt, vagyis a főiskolai éveim alatt, elkezdett borzalmasan görcsölni a hasam minden menstruáció alkalmával. Olyannyira, hogy ezeken a napokon nem mentem sehova, csak feküdtem az ágyban és szenvedtem. Erős fájdalomcsillapítókon éltem. Elmentem több orvoshoz is, de mind azzal nyugtattak, hogy ez "normális", majd "ha szülök, elmúlik. "Addig is "szedjek fogamzásgátlót, az majd enyhíti a tüneteimet".  Hát mondanom sem kell, semmi sem segített. Odáig fajult a dolog (már ekkor), hogy az erős görcsöktől sokszor hányingerem volt vagy akár hánytam is a meglévő tüneteim mellé.ke.jpg

Tovább

Köszönjük Budapest! - Endometriózis Világnap 2019

A 2019-es Endometriózis Világnaphoz kapcsolódó országos rendezvénysorozat záróeseményét március 30-án tartottuk a Trip Hajón, Budapesten.

További képek a rendezvényről: https://www.facebook.com/pg/endometriozismagyarorszag/photos/?tab=album&album_id=2284957505104661

_mg_6065.jpg

Tovább

A jövő kórháza - Magyar Kórházszövetség XXXI. Kongresszusa, Eger

Dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki Kórház Orvosigazgatója és a Magyar Kórházszövetség Elnöke meghívására utaztunk tegnap Egerbe, ahol bemutathattuk a tevékenységünket, az Endometriózis Magyarországot, az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítványt, a Mályvavirág Alapítványt, és a Babagenetika Egyesületet, illetve természetesen beszéltünk a Női Ligamunkájáról is.

Meglátogattuk a "Jövő Kórháza" kiállítást és hallhattuk Prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr megnyitóját.

 

Köszönjük Pécs!

Köszönjük, hogy eljöttetek az Endometriózis Világnaphoz kapcsolódó rendezvénysorozatunk pécsi állomására! Reméljük, hogy jól éreztétek magatokat és hasznosnak találtátok az előadások során elhangzottakat! Maradjatok velünk továbbra is kapcsolatban, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több információt és segítséget tudjunk nyújtani az érintetteknek. Várunk szeretettel jövőre is!

További képek: https://www.facebook.com/pg/endometriozismagyarorszag/photos/?tab=album&album_id=2281269628806782

dsc_0124.JPG

NOSE műtéti technika endometriózis esetén - Az Endometriózis Világnapon elhangzott előadás

Az előadás teljes anyaga visszanézhető ITT

Sokan érintettek az endometriózis súlyosabb változataiban, és szorulnak komolyabb sebészeti beavatkozásra. Azonban létezik már olyan módszer, ami a lehetőségekhez mérten a legkevésbé drasztikus eljárást alkalmazza. A mélyen infiltráló, bélérintettségű endometriózis esetén a legkorszerűbb eljárás az ún. NOSE.

"NOSE műtéti technika endometriózis esetén" címmel tartott előadást az Endometriózis Világnapon Dr. Lukovich Péter - sebész, gasztroenterológus, János kórház Sebészeti osztály vezetője és Dr. Bokor Attila - SE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Endometriosis Centrum vezetője, MedEnd Szakmai Igazgatója.

 

A várandósság alatti fiziológiás változások, amelyek hatással vannak a szülés körüli vérvesztésre

Dr. Hupuczi Petronella PhD írása

A szülészeti vérzések a fejlődő országokban ma is az anyai halálozás, a fejlett országokban pedig a szülés körüli szövődmények vezető tényezői. Az összes szülést tekintve 5 %-ban fordulnak elő, amely azt jelenti, hogy minden negyedik percben elveszítünk egy édesanyát a világon, azaz évente 140 ezer nő hal meg szülés körüli vérzés következtében. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a vérzés súlyosságának valós felismerése majdnem mindig késik, mivel a várandóssággal együttjáró élettani változások nehezítik a diagnózist, emellett az ellátásért felelős orvoscsoport a legtöbb esetben alábecsüli a vérzés mértékét. A helyi protokollok hiánya, a társszakmák elégtelen kommunikációja tovább nehezítik a megfelelő kezelést. A fentiek miatt ma is komoly kihívást jelent a súlyos szülés körüli vérzések ellátása, amely a résztvevők jól szervezett együttműködését igényli.

pregnant-1597889_1920.jpg

Tovább

M1 összefoglaló a budapesti Endometriózis Világnapról

Még egy kis összefoglaló a budapesti Endometriózis Világnapról. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! Már most ötletelünk, hogy jövőre mivel készüljünk, illetve addig is hogyan tudnánk minél többet segíteni ennek a nagyszerű közösségnek!

Itt megnézheted a videót: 
https://www.facebook.com/endometriozismagyarorszag/videos/2511776275562678/

vid.jpg