Brubel Réka vagyok, szülész-nőgyógyász, endometriosissal élő.
Azon kevesek közé tartozom akiknek nem volt ”tipikus endos” tünete. Jellegtelen panaszokkal jártam nőgyógyászhoz, majd hatodéves orvostanhallgatóként Pécsett az Édesanyák úti Klinikára mentem el a kontroll rákszűrésre, ahol azonnal észrevették, hogy van egy jobb oldali 10 cm nagyságú petefészek cystám, ultrahang kép alapján felmerült az endometriosis vagy dermoid cysta lehetősége. Ekkor ugrott be a kép, mikor egy évvel azelőtt Budapesten sebészet gyakorlatot töltve egymás hasát ultrahangozva egy akkor radiológus rezidens “viccesen” mondta, hogy szerinte van egy endometriosis cystám, de a szakorvos leszidta, hogy ne ijesztgessen… Hát, talán mégis igaza volt? Nem kellett sokat várnom a válaszra, 3 nappal később már megoperáltak. A műtét reggelén találkoztam Koppán Doktorral, aki a műtétemet végezte. A műtét után odajött hozzám és felvilágosított arról, hogy endometriosisom van és szüljek mihamarabb gyereket.
A hatodévet Bécsben töltöttem, ahonnan havonta hazajártam GnRHa injekciókra. Biztos, hogy a bécsi kürbiskernstangel is szerepet játszott benne, de abban a fél évben híztam. Pontosan nem tudom mennyit, de sokat. Ellazultak az izületeim, átformálódott a testem … minden amire 25 évesen vágysz. Letelt fél év, a menstruációmat pár hónap után gyógyszeresen kellett újraindítani, de ez nem ritkaság. A hosszú kapcsolatomnak vége lett, pályaválasztás előtt álltam, tehát a gyerekprojekt nem volt aktuális.
Mivel nem tudtam eldönteni, hogy melyik klinikai vonal érdekelne, ezért úgy döntöttem, hogy folytatom az egyetemi évek alatt megkezdett kutató munkát az anatómiai intézetben és felvételizek PhD hallgatónak. Ezek az évek alatt dolgoztam szorosan együtt a Pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikával, aminek hatására végül ezt a szakirányt választottam. Ekkor már azt is tudtam, hogy endometriosissal szeretnék foglalkozni. A PhD védése után a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján kezdtem el dolgozni Bokor Attila munkacsoportjában. Ekkor telt el az injekciós kezelés óta 3 év terápia nélkül. Ennek a hatását is éreztem. Bokor doktor tanácsára kezdtem el a dienogest kezelést, amit aztán a mellékhatások miatt - amik kísértetiesen hasonlítottak az injekciós kezelés mellékhatásásaira - abbahagytam. Váltottam a szünet nélküli fogamzásgátló használatára. Amit aztán 6 évig folytattam megelégedve. Tehát az endometriosis kezelési palettát mondhatni végigpróbáltam. Közben cysták jöttek, rupturáltak, fájtak, majd felszívódtak. És teltek az évek… A betegeimnek mindig azt mondtam, hogyha nem állt úgy a párkapcsolati helyzetük, hogy gyermeket tudjanak vállalni, 35 éves korukig “még” ráérnek. Ez nekem vészesen közelgett. Majd egyszer csak találkoztam Tamással, a férjemmel.
Miután megkérte a kezemet, még az esküvő előtt elkezdtem a kivizsgálásokat, hogy mi is lehet az én hasamban, hiszen a műtétem óta eltelt 8 év. Pár hónap leforgása alatt tisztázódott, hogy csakis IVF (lombik) program segítségével eshetek teherbe. Annyiszor mondtam azt a betegeimnek, hogy végre túl vannak a műtéten, most már jöhet a lombik, végre tudjuk mi a probléma, van rá megoldás, hajrá!!! Mégis teljesen összetörtem, 2 napig nagyon megviselt a hír. Majd próbáltam az általam mondogatott mondtokat saját magamévá tenni. Lelkileg felkészültem mindenre. Arra, hogy milyen kicsi a valószínűsége, hogy sikerül az első, kiszámoltam, hogy mikorra esnének a következő stimulációk. Majd az esküvőnk után Murber doktor mondta is az első jó hírt, nincs cysta, kezdhetjük a stimulációt. Minden jól alakult, megfelelően reagáltam a hormonokra, eljött a leszívás napja. 7 érett petesejt. Nagyon elégedett voltam, ez az! Másnap az embryologus mondta, hogy csak kb. 3,5 embryonk lett, ekkor megijedtem. A hír után fogtam magam és hazamentem a klinikáról, nem mentem be másnap, otthon próbáltam ráhangolódni és felkészülni a beültetésre. A beültetés reggelén Murber dr közölte, hogy már csak 2 embryonk maradt, fagyasztásra nincs lehetőség, sőt választási lehetőség sincs, mindkettőt beültetjük. Mikor bementünk és megláttam a kivetítőn a két embryonk képét, már le sem tudtam venni a szemem róluk. 10 napig tartó hosszadalmas várakozás után kaptuk a jó hírt, magas hCG-m van, két nap múlva pedig emelkedés. Egy hét múlva ultrahang vizsgálattal egy petezsák szikhólyaggal. Leírhatatlan öröm. Annyira örülnék, ha tudnék valamit ajánlani, egy receptet, hogy mit csináltam, mire figyeltem oda és emiatt sikerült elsőre. Sajnos nincs így, heti kettőt ügyeltem, egész nap műtőben álltam a stimuláció alatt. A beültetés előtt és után feküdtem 2 napig, fehérjét ettem és reménykedtem. Tőlem testidegen módon nagyon pozitív voltam.
2018.06.12-én megszületett András fiam. Édesanya lettem.
Minden megváltozott, sok mindent másképp látok már. Szeretnék reményt adni, hitet, erőt, kitartást azoknak a fiatal nőknek, akik előtt még hátra van a hosszú évek sora gyógyszeres kezeléssel, a teherbeesési nehézség, hogy igenis vannak pozitív történetek, és én mindent meg fogok tenni azért, hogy minnél több nő részesüljön abban a hihetetlen csodában és örömteli kiteljedésben amiben nekem van részem.
(fotó: mineWorks)
Fontos: Az endometriózis történeteket az érintettek írják, saját tapasztalatukat és érzéseiket megfogalmazva. Ezeket a személyes beszámolókat módosítás nélkül adjuk közre a blogon, ezért a történetek nem tükrözik az Alapítvány véleményét és mivel nem szakértők írják, nem alkalmasak diagnózisra és nem helyettesítik az orvosi konzultációt. Ha bármilyen tünetet észlelsz magadon ami alapján endometriózisra gyanakszol, keress fel egy specialistát vagy keress meg minket!
