Endometriózis Magyarország

Endometriózis történetem 9. – Bonnyai Zsuzska

2018. június 25. - Női Egészségért

35560591_1775998129165293_7473878372242685952_n.pngKedves Sorstársaim,

Bonnyai Zsuzskának hívnak, pályaelhagyó pedagógus vagyok, aki stylistkodásban találta meg az igazi boldogságot, amit a ModArt' International Hungary-nél tanulok, nagyon szeretek mindent, ami ezzel kapcsolatos. A legkedvesebb fotósommal készítettünk egy fotósorozatot, a műtétem utáni napon, azzal a céllal, hogy minél több nőtársamhoz eljusson, hogy a fájdalmas ciklus és együttlét nem normális. Az Alapítványnak ajándékoztam, látni fogjátok őket majd. Előtte viszont fogadjátok szeretettel a történetemet:

Fájdalom.
Ezt éreztem ott kint, messze a családomtól, egy németországi gyárban, amikor a szalag mellett álltam, és annak örültem, hogy ma kivételesen nem kell magasra emelnem az amúgy 18 kg-os ládát.

Fájdalom.
Ezt éreztem, miközben azzal a férfival voltam, akit a világon a legjobban szerettem.

Azt mondták nekem mindig, hogy anyukámnak is ennyire fájt, és hogy ez természetes, nő vagyok, ki kell bírnom, hisz mi lesz velem, ha babát fogok szülni vagy, hogy hagyjam már abba a hisztit, mossam meg az arcom, és álljak vissza dolgozni.
Ott és akkor döntöttem el, összekuporodva a gyár mosdójában, hogy a kezembe veszem az életemet és leszámolok ezzel a testi- lelki fájdalommal, ha egyedül kell lennem, azt is vállalom.
Nem túl sok bizalmat szavazva és az orvosi kifejezések híján elbandukoltam 2017 nyarán a német nőgyógyászomhoz, aki talált egy 3 cm-es cisztát. Persze nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy ez nem túl kicsi, de nem is nagy, szerinte nem kell bántani. És ha babát fogok szülni, akkor minden megoldódik, majd a kedvesemre kacsintott. Csak akkor már hetek óta fájt minden, ami ezzel a témával volt kapcsolatos. Azt éreztem, hogy nem vesznek komolyan, és azt is, hogy ezt nem egy kisbaba fogja megoldani. Baj van odabent, és okos a testem, jelzi.

Hazaköltöztem.
Ekkor már 2017. november vége volt. Örültem neki, hogy nem fáj, és arra gondoltam, amit annyi helyről hallani, hogy felszívódott. Hiszen addigra már kiokosítottam magam ciszta ügyben, és tudtam, ha megszüntetem a lelki okát, - hogy egy olyan helyzetben vagyok tartósan, amit nem szeretek - akkor minden sima lesz. A lelki okot nekem a németországi gyári munkámban kellett keresnem, ahol két diplomás magyar értelmiségi nőként a szalag mellett álltam, és azt ismételgettem magamban, hogy ez nekem jó, mert azzal vagyok, akit szeretek, és pénzt is keresek. Pedig nem volt jól, nagyon nem, kezdtem elveszíteni azt a kreatív nőt magamban, akit szeretek. És tudtam, hogy most magamat kell választanom és a testi-lelki egeszségemet.

35519792_1775999365831836_4499813983066259456_n.pngItthon vagyok.
2018 április elején viszont olyan erősen fájt a ciklusom, hogy hánytam, a fájdalmaim - ahogy a gyermeket már világra hozó testvéremtől megtudtam - szülési fájásokhoz voltak hasonlóak, és gyakorlatilag 12 órán keresztül feküdtem magzatpózban az ágyamon és eközben melegvizes palackommal és az Apranaxszal ápoltam szoros barátságot. Reggel, ahogy tudtam elmentem, vagyis elvonszoltam magamat az orvosomhoz a SOTE 2-re. Testvéremmel egy orvoshoz járunk, és pont egymás után lettünk behívva. Az Ő hasában egy csodálatos, áprilisban 7 hónapos kisfiú életfunkcióit nézték meg. Az én altestemben pedig egy 6-szor 6 cm-es endometriózist... sokkolt a diagnózis, hiszen a lakótársam pont egy éve szabadult meg az élettársától, endókától. Tudtam az elmondásából, mivel jár ez a betegség. Boldognak kellett volna lennem, hiszen „csak" a jobb petefészkemet érinti, de biztosat csak a „bekukkantás" után tudnak mondani. Nagyszerű. A legszebb az volt, amikor az ultrahangos orvos nem látott semmit. Olyan volt, mintha leforráztak volna, és azt éreztem, hogy ez nem létezik, hiszen megjártam a poklok poklát, és az orvosom is látta. Másnap professzori bemutatásra mentem, ahol megerősítették, hogy ez bizony endometriózis, de hogy milyen és mekkora, ahhoz be kell nézni laporoszkóppal. Gondoltam, ennek a fele sem tréfa, engem nem fognak csak úgy vagdosni. Hogy megnyugodjak, az egyik legkedvesebb barátnőm édesanyja minden követ megmozgatva szerzett időpontot egy specialistához, aki megerősítette az orvosok álláspontját, és azt is hozzátette, hogy a kis élettársamnak az az egy tulajdonsága van, hogy nőni fog. Azt nem szerettem volna megvárni. Időpontot pontosan a 32. születésnapom után két hónappalra kaptam. Szimbolikus számomra, minta azon a napon egy új élet kezdődött volna el. Addig sem éltem a napjaim betegségtudatban, de ez a műtét teljesen felszabadított.
Hazaköltözésem óta elkezdtem a belső munkát egy nagyszerű szakemberrel, így amikor kiderült az endometriozis, akkor teljesen természetes volt, hogy ezen is együtt fogunk dolgozni. Közben meg ráleltem arra, ami boldoggá tesz. Stylistnak tanulok, és a képzés alatt az is kiderült, milyen szép frizurákat tudok készíteni fotózásokra és divatbemutatóra. Egészen elképesztő érzés látni a munkáimat címlapfotókon és a kifutón:) Hair styling képzésen voltam a műtétem előtti hétvégén, azon voltam, hogy azt erősítsem magamban, amit szeretek és ami boldoggá tesz.

Szívből jövő boldogság :)

Ez az, ami a napjaimat átjárja mostanában. A családom, barátaim és ismerőseim szeretetében lubickolok. Lehet, hogy furcsán hangzik, de végtelenül hálás vagyok mindenért, amit az endometriózisnak köszönhetően megtapasztaltam. Hogyan válik a gyengeségből erő és a fájdalomból boldogság.
Nekünk nőknek nem szabad elhinnünk, hogy a fájdalom természetes. Minden értelemben túlságosan értékes az életünk ahhoz, hogy összekuporodva töltsük az ágyunkon vagy a munkahelyünk mosdójában. Álljunk fel, és tegyük meg magunkért, amit tehetünk, hogy teljes és szívből boldog életet tudjunk élni! :)

Nemsokára ennél vidámabb témával jelentkezem itt a blogon. :)
Az endometriozis színét, a sárgát fogjuk körbe járni styling és trend szempontjából :)
Ha valami különösen érdekel, bátran kérdezzetek :)

A fotókat készítette: Pete Dóra

Fontos: Az endometriózis történeteket az érintettek írják, saját tapasztalatukat és érzéseiket megfogalmazva. Ezeket a személyes beszámolókat módosítás nélkül adjuk közre a blogon, ezért a történetek nem tükrözik az Alapítvány véleményét és mivel nem szakértők írják, nem alkalmasak diagnózisra és nem helyettesítik az orvosi konzultációt. Ha bármilyen tünetet észlelsz magadon ami alapján endometriózisra gyanakszol, keress fel egy specialistát vagy keress meg minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr914070825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása