Félelem. Ez az az érzés, ami folyamatosan ott van, ha az ember endometriózissal küzd.

Az elején, tinédzser korban csak jön a havi ciklus, néha rendszertelenül erős fájdalommal kísérve. Azt mondják, hogy jó, még nem állt be a ciklus, ez ilyen, az első pár nap erős fájdalommal jár. Majd jön egy párkapcsolat és semmi nem változik. Hiába szed az ember fogamzásgátlót és persze az orvos megint csak azt mondja, hogy ez természetes, valakinek ekkor sem csökken. Szívesen felír erősebb fájdalom csillapítót, ami pár hónap után kicsinálja a gyomrot és azzal is szenvedhet az ember.2014. szeptember 28-ig hittem azt, hogy ez normális (12 évig) túl élem az első pár napot és kész. De azon a napon ügyelet lett a vége és mire feleszméltem, már a műtő asztalon voltam. Másnap elmondta a doktornő tele voltam vérrel, alig látott valamit, de kivett pár cisztát és azt látja, hogy itt komolyabb a baj. A méhem jobb oldala  el van zárodva (szivecske formájú volt végül is a méhem) és visszafelé is menstruálok a hasüregbe . Megbeszéltük: MR és újabb műtét egy professzorral együtt. Műtéti várolistára kerültem, a sok beteg miatt 2015. március hónapra lett kiirva. De január elején már egyre erősebb fájdalom gyötört, nem tudtam aludni vagy csak pár órát úgy, hogy a derekam fel volt stócolva folyamatosan, fájdalom csillapítón éltem és ügyeletre jártam, hogy csináljanak valamit, mert nem bírom. De semmi - bírjam ki a műtétig a gyógyszerekkel. De a szervezetem februárban erre nemet mondott, újabb ügyeletre rohanás után újra műtőben kötöttem ki, hogy a sok vért leszivják. Másnap reggel konzultálás orvosokkal, mivel az egyik orvos elutazik, én meg ilyen állapotba kerültem, nem mertek kockáztatni és közölték, hogy másnap műtét.

Kezdődhettek a műtét előkészítés kellemes részei. Laporoszkópiás műtét volt, de lentről is kezeltek. Intenzíven ébredtem és egy ideges orvos beszélt hozzám (mint kiderült ő is be lett hívva a műtétre) próbálta elmagyarázni hogy jó hír, a méhem megmaradt de egy kilós vér plazma volt bennem jobb oldalt. Az MR azért nem mutatta ki mert teljesen rá tapadt a méh falra és tágította, mint egy baba. Végig roncsolta az évek alatt a hasfalamat, de mindent úgy intéztek, hogy innentől kezdve rendben lesz, rendesen fogok menstruálni, néha lehet kicsit erősebben de pucolódik a szervezetem. Következett pár hét után egy plasztikai műtét, ahol megnyitották a lezárt részt. Úgy búcsúztam az orvostól, hogy a lelkemre kötötte, ha erős fájdalom van, menjek, ha egy napot is előbb jön vagy késik, menjek mert az már jel. Én meg csak álltam és azon gondolkodtam hány orvosnak mondtam hogy nem rendszeres és fáj.

Megnyugvást éreztem, végre megértenek. De mindez csak négy hónapig tartott.... Egy, egyetlen egy napot csúszott és mentem. Soha nem felejtem el, egy asszisztens nő az ultrahangon, aki jól ismert rohant hozzám, mert azt hitte terhes vagyok de én már sírtam, csak nem az öröm miatt. Újra műtő asztalon találtam magam és újabb három vágással gyarapodtam. Ekkor éreztem először a félelmet úgy Isten igazából, hogy mi lesz most, ide kell majd mászkàlnom négy havonta. Nem bírtam elviselni ezt a gondolatot, elkezdtem minél többet olvasni, utánajárni a betegségnek és végül közöltem az orvossal, hogy végleges változást szeretnék, ha nem lesz baba, nem lesz, akkor vegyük ki az egész méhemet. Ő persze erre nemet mondott. Ajánlott helyette fél év hormon kezelést, ami úgymond klimax előidézése, nulla vérzés majd lombik program. Így számolgattunk: kezelés +terhesség +szoptatás kb. két évig nincs ciklus, így nagy az esélye a gyógyulásnak. Belevágtunk a párommal, mindent kibirtunk főleg ő, elvileg elviselhetetlen voltam nagyon sokszor, de kitartottunk. Első lombik sikertelen volt sajnos a rossz orvos és helyszín megválasztása miatt. Egyszerűen nem fogta fel, hogy a kórtörténetet is figyelembe kell venni. Lombikra alapvetően azért volt szükség, hogy bal oldalon történjen meg a beágyazodás, a másik oldal káros volt. Persze a sikertelen lombik után három hónappal már jött ki újra a betegség, mindent amit, elterveztünk egy orvos elrontotta. 2016 nyarán 5. Műtét. De nem adtuk fel, kerestünk egy olyan klinikát, akik egyénre figyelnek és össze is jött a baba.

2017.06.19-én megszületett a kisfiúnk egészségesen. Szoptatás nem alakult jól, egyszerűen nem akart, így kb. egy hónapra rá el is ment a tejem, de megjött rendesen a ciklus hónapról hónapra egészen nagyjából év elejéig. Először azt vettem észre, hogy kezdek hízni - a terhesség alatt nem híztam ennyit mint kb. három hónap alatt. Jött a gyomor fájás, hangulat ingadozás, alhasi fájdalom menstruáció alatt majd szépen folyamatosan, oldal fájdalom is csatlakozott. Még jó pár hónapig próbáltam elhitetni magammal, hogy nem jött ki, nincs semmi baj csak pl. nem mozgok annyit, biztos fűszereset ettem. Májusba vettem erőt és felkerestem egy professzort aki az első nagy műtétkor bent volt és ismerte a helyzetemet, tudtam hogy az országban ő a legjobb szakember ebben a betegségben és szerencsémre egy városba vagyunk. Ultrahang vizsgálatot csináltunk, akkor kb 2-3db cisztát látott. Véglegest akarok, ha az kell hogy kivesz mindent, vegye, csak gyógyuljak meg - ez hagyta el a számat azonnal. Párommal már előtte megegyeztünk, hogy nem szeretnénk több babát, jól vagyunk mi így hárman.