Az én történetem tulajdonképpen még nagyon az elején jár, kicsit több mint egy évvel ezelőtt, 2018. december 18-án műtöttek, és a műtét utána meg is kaptam a diagnózist az endometriózisra. 23 éves vagyok és egyedülálló. Sok tapasztalatom nincs a betegséggel kapcsolatban, és nem tudom, hogy még mi áll előttem, de szeretném megosztani, hogy min mentem keresztül lelkileg az elmúlt egy évben, milyen félelmeim voltak/vannak fiatalként és mi az, ami segít nap, mint nap abban, hogy elfogadjam és hogy a legjobbat tudjam kihozni ebből a betegségből.

Röviden a történetem: 15 éves korom óta küzdöttem fájdalmas menstruációval, de mint ahogy sokan mások, én is elhittem, hogy a fájdalmas menstruáció normális pedig egyáltalán nem az. 2018. novemberében bekerültem a korházba alhasi görcsökkel, és egy hasmenéses vírussal. Ekkor fedezték fel a hatalmas cisztát a bal petefészkemen. Először az orvosom egy sima cisztának gondolta, ami felszívódik, viszont a tumor marker leletem után változott a diagnózisom, petefészekrák vagy endometriózis. A petefészekrák lehetősége azért állt fent, mert a családomban volt már rá példa. Igazából ezek után a műtét egyértelmű volt. A műtét során a bal petefészkemet kiszedték az endometriózissal együtt, illetve még a hasfalamon, és a jobb petefészkemen lévő endometriózis szöveteket is eltávolították. Jelenleg tünetmentes vagyok és gyógyszeres kezelés alatt állok.

Őszintén ez az elmúlt egy év eddigi életem egyik legnehezebb éve volt. Lelkileg nagyon megviselt. A félelmeim a betegség által, az üresség, hogy egy részemet elveszítettem, a sok stressz, utolsó évem az egyetemen, nyelvvizsga, egy leégett kollégium, amit az otthonomnak nevezhettem, hogy ne törjek össze teljesen ezeknek a terhei alatt, és hogy merjek segítséget kérni. Mindezek mellett a hitemet is próbára tették az események, a legnehezebb az volt, hogy tudjak hinni abban, hogy Isten azért adta az életembe ezt a betegséget, hogy ezáltal megerősítsen.

Tulajdonképpen három olyan nagy félelmem van, amelyek végig kísérték/kísérik mindennapjaimat a diagnózis és a műtét óta. Az elsővel akkor szembesültem, először amikor az orvosom, közölte velem, hogy vagy petefészekrákom van, vagy endometriózisom. A félelem, hogy lehet, hogy soha nem lesz gyerekem. Látszott az orvosomon, hogy nem szívesen közli ezt a hírt egy 22 éves betegével, aki még a gyermekvállalás előtt áll. A hír nagyon megviselt, hiszen mindig is szerettem volna gyereket, ugyan még a közelében se voltam/vagyok a gyerekvállalásnak. A második félelem a műtét után tört rám, mint fiatal és egyedülálló nőre, hogy találok-e majd vagy egyáltalán lesz-e egy olyan társam, aki szeret, elfogad és támogat a betegségemmel együtt. A harmadik pedig akkor jött elő, amikor már egy fél éve nem voltam kontroll vizsgálaton. A rettegés attól, hogy újra kialakul az endometriózis és a fájdalom visszatér.

Az elején próbáltam erősnek lenni/látszani, de rá kellett jönnöm, hogy teljesen normális az, ha nem vagyok jól és ezt el kell fogadnom. Viszont ennek az elfogadása, a stressz, az üresség, hogy egy részemet elveszítettem és a félelmeim teljesen felemésztettek, olyannyira, hogy alig bírtam enni. Ennek hatására hirtelen 4 kilóval kevesebb lettem. Mindennapjaimnak a célja az volt, hogy valahogy túléljem őket és valahogy a napi teendőimet elvégezzem. Benne ragadtam egy olyan állapotban, amiben úgy éreztem, hogy nincs kiút.

Egy év elteltével, nagyon sokat erősödtem lelkileg, mondhatni most már egészen jól vagyok, de azért még messze vagyok a teljesen jól állapottól. De hogy mit is jelent az, hogy egészen jól vagyok: az étvágyamat visszanyertem, így a 4 kilót is sikerült visszaszednem nagy nehezen és emellett rendszeresen sportolok. Nem a félelmeim határozzák már meg a mindennapjaimat, bár nyilván vannak olyan napjaim még, amikor jelen vannak. A stresszt is próbálom egyre inkább háttérbe szorítani és kezdem visszakapni saját magamat azáltal, hogy minden erőmmel azon, vagyok, hogy ki tudjak kerülni abból a bizonyos benne ragadt állapotból, ami azért őszintén nem a legkönnyebb. Szívesen beszélek és megosztom másokkal a történetem és részt szeretnék abban venni, hogy minél több emberhez eljuthassanak az endometriózissal kapcsolatos információk. Így megpróbálom a legjobbat kihozni az endometriózisomból.

Rengeteg olyan dolgot kaptam ebben az elmúlt évben Istentől, ami segített, hogy a lelkiállapotom jobb lehessen. Elsősorban bátorságot és felismerést ahhoz, hogy merjek segítséget kérni Istentől és egy szakembertől. Isten igéje sok erőt adott és hitet ahhoz, hogy nem vagyok egyedül elesettségemben. Számomra a legmeghatározóbb ige ez volt: „mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2 Korinthus 12:10). Ez az ige adott hitet ahhoz, hogy Isten még a legnagyobb mélységünkben is velünk van, és a leggyengébb állapotunkban is képes megerősíteni. A lelkigondozás segített abban, hogy merjek beszélni arról, hogy endometriózisom van, hogy van egy külsős segítség, aki meghallgat, támogat és segít rávezetni/ tisztábban látni dolgokat. Nagyon örülök, hogy mertem segítséget kérni és nem érzem úgy, hogy ezt szégyellenem kellene.

Sokáig szégyelltem és nem mertem beszélni arról, hogy endometriózisom van, de viszonylag hamar rájöttem, hogy nagyon sokat segít, ha beszélek róla nem csak a családomnak és a barátaimnak, közeli ismerőseimnek, hanem akár ismeretlen embereknek is. Ez rávezetett arra, hogy el tudjam fogadni azt, hogy ez a betegség most már hozzám tartozik és hogy fontos erről beszélni és erre felhívni az emberek figyelmét. Ebben az is segített, hogy több „Én történetem” írást elolvastam, ami felbátorított, hogy meg tudjam osztani én is a történetemet és hogy nem vagyok egyedül mert nagyon sokan küzdenek ugyan ezzel a betegséggel és érzésekkel.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan családom és barátaim vannak, akik végig mellettem állnak, támogatnak, meghallgatnak és kitartanak, még ha én nem is tudok teljesen mellettük lenni. Hálás vagyok Istennek hogy a sok rossz dolog mellett annyi jó dolgot is adott az életembe, ebben az egy évben. Csodaképpen megírtam a szakdolgozatomat, abszolváltam és sikeresen államvizsgáztam. Olyan élményeket kaptam és olyan dolgokban vehettem részt, amiben előtte sohasem. Önkéntes lehettem egy ifjúsági fesztiválon és táboroztathattam hátrányos helyzetű gyerekeket. Sok új embert ismerhettem meg és új barátokat kaphattam. Hálás vagyok azért, hogy mindennap fejlődhetek és erősödhetek Isten igéje által.

---

Ha te is szeretnél történeteddel segíteni másoknak, akkor arra kérünk, hogy küldd el nekünk személyes történeted írásban az info@noiegeszsegert.hu e-mail címre. A szöveg terjedelme min. fél, max. 2 oldal legyen és örömmel vennénk, ha képet is csatolnál magadról.
A tárgyba ezt írd: Az én történetem