Minden azzal kezdődött, hogy elkezdtem hízni. Nem ettem többet, nem sportoltam kevesebbet és mégis kúsztak felfelé a kilók. Hiába vetettem be a régen jól bevált módszereket, még azt a borzalmas káposztaleves kúrát is, maximum annyit tudtam elérni, hogy pár napig nem híztam tovább. Prágában dolgoztam, de úgy döntöttem, inkább hazamegyek egy teljes kivizsgálásra. A belgyógyászati szűrővizsgálat jó hangulatban telt, de a hasi ultrahang közben a doki hirtelen lesápadt és a lelkemre kötötte, hogy azonnal menjek nőgyógyászhoz. Elköszönéskor csak annyit mondott, hogy „Ne aggódjon Andrea, van rá esély, hogy jóindulatú…” Remek.
A vérvétel eredménye szerencsére nem igazolta a félelmeit. A nőgyógyászom is boldogan forgatta bennem az ultrahangot és többször megdicsérte a gyönyörű peteérésem. Megkönnyebbülve mentem vissza a cseh háziorvosomhoz a jó hírekkel, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy kérjek cseh másodvéleményt.
Ezen kicsit megsértődtem, de nem akartam ujjat húzni vele, úgyhogy kerestem magamnak egy cseh nőgyógyászt. Dr Krupsa, alias Csőrmester udvariasan megköszönte a friss magyar leleteimet, de minden vizsgálatot precízen újra elvégzett, aztán visszarendelt, szó nélkül továbbvizsgált, indoklás nélkül vért vett, majd megint visszahívott és ismét minden különösebb magyarázat nélkül elküldött MRI-re. A teljes egészségügyi kalandból ettől féltem a legjobban. A gondolat, hogy egy csőben fogok feküdni majdnem 1 órát, teljesen kikészített. Remegő gyomorral érkeztem a kórházba. Az sem segített, hogy a regisztrációt végző hölgy rossz emeletre küldött, emiatt kb. 30 percig köröztem a 8 emeletes kórházban, mentősök, hordágyak, csöveket maguk után húzó betegek között. Egy segítőkész ápoló még egy műtőbe is bekísért, mert épp ott volt angolul beszélő orvos, aki végül útbaigazított. Utolsó pillanatban érkeztem az MRI épületébe. Aláírtam egy csomó jogi papírt, levettem magamról minden fémet és bementem. A nővér feltett még egy pár ellenőrző kérdést a kontrasztanyaggal kapcsolatban és akkor kiderült, hogy lehet, hogy az nálam problémát fog okozni. Az ő angolja és az én csehem kevésnek bizonyult, nem tudtuk megbeszélni, hogy tulajdonképpen mi a baj, mik lehetnek a következmények, és hogy egyáltalán, most mik az opciók. Kicsit sopánkodott, hogy ez most „problem” és megkérdezte, hogy azért beadja-e, mondjuk majd kevesebbet ad. Kérdeztem, hogy baj lesz-e, mondta, hogy reméli, hogy nem, de döntsem már el, hogy mi legyen. Ekkor már ott feküdtem a gépben és túl akartam lenni az egészen, úgyhogy beleegyeztem. Nem tudom melyikünk feszengett jobban, de legalább már nem a csőtől féltem. Végül szerencsére nem lett semmi komoly probléma, csak este rosszul voltam egy kicsit.
Csőrmesternek nem tetszett az eredmény, két vérrel teli cisztát találtak. Ekkor hallottam először az endometriózis szót. A következő találkozásunkkor már a műtétről beszélgettünk, azaz bejelentette, hogy műtét lesz, mert különben nem lehet gyerekem. Életében először rám mosolygott, amikor elmondtam neki, hogy még soha nem voltam kórházban. Büszke volt rá, hogy ő lesz nekem az első és ehhez szeretettel gratulált. Legközelebb már az időpontot egyeztettük és átadott egy 4 oldalas műtéti leírást, hogy ebben minden információt megtalálok, de ne haragudjak, csak csehül van meg, de mindenképpen olvassam el és írjam is alá. Én tényleg megpróbáltam, rászántam az időt és google translate-el elkezdtem fordítani: “…Egyetértek intenzív meghalad egy bizonyos változatát aneszteziológus szükség megújítási eljárás elmulasztása elaltatjuk mentő, ha engedélyt érzéstelenítés biztonságos indíthatnak el a kézzel írt gondozást. darabok (pl. a keresőképtelenségi időszak, beleértve a légzés és a súlyos ia vége: az esemény (akár a hírt preoperatív vizsgálatok és helyszíni aláírása vagy meghaladta megvalósítási módja Mella kezű controlling escort 24 sebészeti igény nyugtatás am után a készítmények a vérben szövődmények óra.) motor a beteg egészségét fading e, egészség lehetősége az aláírás ilyen váratlan ezt az egészségügyi feltétlenül gyakorlása forgalomba, beleértve az érintett engem fájdalomcsillapítás (különösen a mértékét és törvényes én / fő gyakorlására jogosult az eladási járművek zsibbadás, nem az élet teljesítmény ismert együttműködés műszaki szövődmény ő is igazolja, 24 képesség korlátozódik a vese fogva tartott az óra…” Fogva tartott vese????
Elolvastam rengeteg műtéti leírást, megnéztem egy csomó képet, hogy tudjam, mire számíthatok, a papíron pedig nem írtam alá semmit, mert azt terveztem, hogy majd a kórházban megkérek valakit, hogy röviden foglalja össze, hogy mégis miről van szó (különös tekintettel a vesémre, ami egyáltalán nem volt érintett a műtétben!)
A kórházban (ami egyébként tényleg a város szélén volt) a betegfelvétel egy activity partira hasonlított. A néni nem beszélt angolul, én meg annyira feszengtem, hogy még azt az oly kevés csehemet is elfelejtettem. Egy teljes adatlapot töltöttünk ki úgy, hogy ő elmutogatta, hogy milyen információra kíváncsi, én pedig a másnapi műtéti lista (legalább láttam, hogy én leszek az első) hátuljára írtam vagy rajzoltam a választ. Annyira röhögtünk ezen a szánalmas helyzeten, hogy észre se vettem, hogy mindent szó nélkül aláírtam.
Másnap reggel hétkor meglátogatott az aneszteziológus, hogy még feltegyen pár kérdést az altatás előtt. Csehül. Annyira megilletődtem a helyzet súlyától, hogy még a múlt időt is tökéletesen használtam egy cseh mondatban, de volt két kérdés, amit nem értettem. Megakadtunk. Ő nem tudta elmagyarázni máshogy én, pedig nem fogtam fel, hiába ismételgette egyre tagoltabban és hangosabban. Végül legyintett egyet, és mosolyogva kiment. Ha nem akkor kaptam volna meg az első nyugtató szurikat, valószínűleg rám tört volna a pánik, de így, mire észbe kaptam, már a műtőben voltam, ahol ez a drága altatóorvos azt mesélte sajnálkozva a többieknek, akik épp a lekötözésemmel voltak elfoglalva, hogy magyar létemre allergiás vagyok a borra…
A műtét után, az intenzíven még szinte fel sem fogtam, hogy hol vagyok, amikor Csőrmester meglátogatott. Megkérdezte, hogy érzem magam, majd elmondta, hogy jó híre van, mindkét petefészkem megmaradt. Miért, volt arról szó, hogy nem??
A szobatársaim nagyon sajnáltak, mert hármunk közül én voltam a legramatyabb állapotban, ők már szaladgáltak, mikor belőlem még mindig csövek lógtak és minden mozdulat fájt. Három nap után mehettem haza, ahol a zárójelentésem szótárazásával és értelmezésével múlattam az időt, hogy végre értsek valamit abból, mi történik velem. Újabb cikkeket olvastam a témában, megnéztem pár műtét videót is és konkrét kérdésekkel készültem Csőrmesterhez. Ő szokás szerint fapofával vizsgálgatott, majd nyomatékosan elköszönt, mielőtt bármit kérdezhettem volna. Ezt követően másfél hónapig szinte hetente jártam vissza hozzá, mert mindenféle komplikációk adódtak és az összes lehetséges gyógyszer mellékhatás kijött rajtam. Amikor végre kimondta, hogy minden rendben, másnap beadtam a felmondásom és pár hónap múlva hazaköltöztem. Már régóta éreztem, hogy változtatnom kell, a betegség csak megerősített ebben.
Itthon felkerestem egy endometriózis specialistát, akivel végre részletesen meg tudtam beszélni, hogy mi is történt velem és fel tudtam tenni az összes kérdésemet. Megismertem az „Együtt könnyebb” Női Egészségért alapítványt és elkezdtem járni a rendezvényeikre. Igazából ekkor szembesültem azzal, hogy mit is jelent ez a betegség és ekkor ijedtem meg. Prágában a sok megoldandó feladat miatt nem volt időm és energiám arra, hogy belegondoljak ebbe, automata üzemmódban intéztem a dolgokat. Itthon szembesültem először a helyzet komolyságával. Az egyik Endo klubról konkrétan zokogva mentem haza, ott tudatosodott bennem, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség és az, hogy mennyi nehézséget és fájdalmat okoz egy csomó embernek. 200 000 nőt érint, hogy lehet, hogy nem hallottam erről soha? Hogy nézhette a nőgyógyászom peteérésnek a vérrel teli cisztámat?
Szerencsésnek tartom magam, amiért nem voltak kínzó tüneteim, mégis még (remélem) időben kiderült a betegség, amiért találtam egy fantasztikus orvost, akiben maximálisan megbízom (dr. Csibi Noémi) és rátaláltam arra a szervezetre, ami az érintetteket támogatja. Életmódot és étrendet változtattam, végre visszafogytam és újra jól érzem magam a bőrömben!
2017-ben kezdtem el az Alapítvány munkáját segíteni. Marketingkommunikációval, közösségi média menedzsmenttel, pályázatokkal, kutatási projektekkel és a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozom. Azért dolgozunk, hogy minél többen megtudják, mi az az endometriózis és az érintettek érezzék, hogy nincsenek egyedül.
Fontos: Az endometriózis történeteket az érintettek írják, saját tapasztalatukat és érzéseiket megfogalmazva. Ezeket a személyes beszámolókat módosítás nélkül adjuk közre a blogon, ezért a történetek nem tükrözik az Alapítvány véleményét és mivel nem szakértők írják, nem alkalmasak diagnózisra és nem helyettesítik az orvosi konzultációt. Ha bármilyen tünetet észlelsz magadon ami alapján endometriózisra gyanakszol, keress fel egy specialistát vagy keress meg minket!
