Endometriózis Magyarország

Az enometriózis és meddőség feldolgozása egy férj szemszögéből

Az én történetem - Özséb

2019. április 29. - cskbr

Hello mindenki, Özséb vagyok endós. Ez így kicsit erős kezdés lenne (mert az Özséb férfinév!!!), nem én vagyok endometriózissal diagnosztizálva, hanem a feleségem. Sokat gondolkodtam megírjam-e ezt a történetet, alapból kerülöm a közösségi oldalakat, facebookra is évente 1 valamit posztolok, és nem szeretem a magánéletem kiteregetni, erről csak egy nagyon szűk családi és baráti kör tud, pont úgy, mint a ti esetetekben, de aztán rájöttem, hogy hátha lesz 1-2 ember, aki még most kezdi el ezt az utat járni és segítségére lesz bármilyen szempontból is az írásom, felhoz 1-2 olyan témát 1 vörösboros esti beszélgetésnél, amiről eddig nem beszéltetek. És az Özséb az álnevem, szóval inkognitóban marad a kilétem. És bár ti Nők vagytok endósok, de meddők már együtt vagyunk 1 párként, sok esetben nem tudják megmondani az orvosok miért. Így a nem jön a baba téma is terítéken lesz az írásban, nemcsak az endó.


Képet nem teszek ki magamról természetesen, higgyétek el jobb lesz így mindenkinek.


Próbálom az én szemszögemből bemutatni a dolgot, milyen egy férfinak -aki mellettetek áll jóban, rosszban- megélni ezt az egészet. Mert persze nektek ezerszer nehezebb, de nekünk sem egyszerű (gondoljatok csak bele egy megfázásba is bele akarunk halni) szóval ez az egész nekünk sem egyszerű és a legrosszabb a tehetetlenség, ami végig követte a mi utunkat is, férfiként ezt szörnyű megélni, hogy nem tudsz segíteni azon, akit szeretsz, pedig hegyeket is megmozgatnál, de csak ott állsz és végig kell nézned a szenvedését.

Egy kis városból származok, igazi vidéki jég hátán is megélő közösségből. Az elmúlt pár évben tudjátok jól mennyi ismertséget szerzett magának az endometriózis (még az office365 csomag is aláhúzza pirossal a szót most látom), az alapítvány terjeszti mindenhol, hogy tudjanak róla az emberek, tv-ben, rádióban hallani már róla stb. Na, ahonnan én jövök (és nem csak ott, de még mindig túl sok helyen az országban) még mindig nem tudják mi ez a betegség. A legrosszabb, hogy nemcsak az átlagemberek, mint én, vagy ti, hanem az orvosok sem. Mi 3-4 éve indultunk neki az endometriózissal/meddőséggel szembeni háborúnknak, és nem is vidéken, hanem Budapesten, ahol elvileg tájékozottabbak az orvosok is. Amit a mai napig nem értek, nekik nem kell járni továbbképzésekre konferenciákra, hogy legalább egy kis morzsa beugorjon nekik egy nőgyógyászati vizsgálatnál és beugorjon, hogy huhu lehet endód van banyeg?!

Az első 3 nőgyógyász, akinél jártunk, miután kb. fél éve,1 éve nem jött a várva várt + jel, hazaküldött minket annyival (persze a 20 rugót úgy teszi el 5 perc munkáért, hogy gyorsabb a keze, mint Terence Hillnek fénykorában) hogy semmi gond nincs itt, menjünk haza és szeretkezzünk többet, majd jönni fog a gyermekáldás, adatok, hormonok rendben. Az meg hogy fáj a menstruáció? Jaj, hát jó, hogy fáj, ez normális, kérdezd meg anyádat neki is fájt. Én is voltam vizsgálatokon, minden rendben volt a spermáimmal, sok van mozognak is rendesen, hóhér sem csapta le mindnek a fejét, nincs itt semmi baj.

De hála istennek nem vagyunk belenyugodós típusok ezért a feleségem elkezdett utánajárni, olvasni, kutakodni a lehetséges okokról, rengeteg időt és stresszt beleölve, mígnem rátalált a betegségre, és megfelelt 1-2 feltételnek, ezért már célirányosan vizsgáltatta ki magát. Találtunk egy specialistát, valamint az alapítványt is ahonnan sok információhoz jutottunk, és elő is lett jegyezve műtétre, mivel műtét nélkül nem lehet biztosat mondani. Meg kell műteni az embert, altatás, különböző komplikációk veszélyei amire mindenki legyint, mert úgysem velem, csak mással történnek meg. A gyógyszeren is a mellékhatások, mintha ott se lennének, úgyis csak másnál lesz nálam nem. Szóval aljas kis genyó betegség ez, hogy nem is mutatja meg magát csak egy műtétnél, nem mer szemtől szemben odaállni, hogy na itt vagyok. Ezúton is köszi Baby, hogy ennyit utánajártál, és nem hagytad magad sehol lerázni és még a műtétet is bevállaltad. A szerencsésebbek közé tartozunk, nem volt bél érintettség, nem voltak kólásüveg méretű valamik, csak kisebbek, abból viszont vagy 5. Hiába nem volt nagyon súlyos stádiumú endó, azért megviselte a műtét és a lábadozás. Le a kalappal mindegyikőtök előtt egyébként, aki küzdd, találkoztunk nagyon durva esetekkel még szinte gyerekeknél 18 évesen, úgy, hogy több szervet is el kellett már távolítani az endó miatt. Férfi szemmel, ami jó hír volt, hogy végre van valami kézzelfogható betegség, ami ellen lehet küzdeni, megvan a mumus, ami miatt nem jött össze a baba, na most, hogy kiműtötték majd most aztán tuti összejön érzem. De újra kialakul nagyon magas százalékban. Hogy miért, senki nem tudja csak találgat. Amit csak lehet kipróbált a drágám elment arven tornát tanulni, masszázsra, ajurvédikus gyógyítóhoz, női jógára, talpreflexológushoz, pszichológushoz, odafigyelt miket eszik, diétákat tartott, minden amiről valahol hallottuk hogy segíthet végig csinálta, otthagyta a stresszes munkahelyét, elkezdett ő is a női egészségért dolgozni hogy segítsen másokon, én is sokkal egészségesebben élek, többet sportolok, odafigyelek mit eszek (pedig még a padlizsánt sem ismertem 25 éves koromig), leszoktam a dohányzásról, holott gyerekkorom óta a kedvenc hobbim volt. Persze a baba csak nem akart jönni pedig keményen (érted keményen) próbálkoztunk, még voltunk 2 alkalommal inszemináción is. Mindig minden hormonja rendben volt, azért kapott 1-1 kötelező szurit. Az elsőnél teljesen elment a hallása a feleségemnek, annyi szteroidot kapott kezelésként, amennyit az összes NDK’s súlyemelőnő együtt, és hónapokig szédült, mai napig nem hall teljesen, és néha beszédül. Az egy másik tortúra, hogy találtunk erre dokit, aki ért is hozzá, mert a kórházban a főorvos meg a 2 pribékje közül egyik sem…

Aztán a köv inszemnél otthon szinte elájult a szobaajtóban olyan fájdalmai lettek, brutál ciszta kórház megint 1 hétre megfigyelés, szerencsére nem repedt.

Nem tudták kimutatni, hogy van e összefüggés az inszeminációk, vagy a közben kapott szuri és a meglepő vagy túl intenzív betegség/reagálás között. Lehet véletlen, de legalább van még valami, amin parázhatunk most, hogy lombikra készülünk, mert ott nem 1-1 szuri van, hanem annyi, hogy szitává kell lyuggatni magad. Mondanom sem kell, hogy közben a teljes baráti körömnél már mindenhol jöttek a babák, sok helyen már a második, a harmadik, aminek természetesen nagyon örültem, de nehéz feldolgozni hogy miért pont nekünk nem. Pedig bármi, amit néztek nála és nálam is könyvbe illően szép volt, gyönyörű méhszáj, érett petesejt, átlagon felüli értékű spermák. Minden baráti találkozónál a kérdés, hogy na és ti, hogy álltok, mire jutottatok, nem jött még esetleg össze, csak nem akarjátok még mondani? Úgyis összejön a lényeg, hogy ne stresszeljetek ezen. Stresszelés az nuku. El kell engedni, ne is gondolj rá. Mégis, hogy a picsába engedjük el, amikor már évek óta szeretnénk babát, de nem jön össze. A leendő nagyszülők is, nem akarják mondani, mert tudják mi van a háttérben, de akarva akaratlanul ott van és sugallják folyamatosan, hogy hát jó lenne már unokázni mert ki tudja mennyi van még előre. Feldolgozni azt miközben ne stresszeljél, hogy lehet a gyerek nem fogja megismerni a nagyapját, nagyanyját ami neked az egyik legfontosabb lenne, hiszen imádod szereted a szüleidet, és nem akarod a leendő kis csöppséget megfosztani ettől a hatalmas örömtől, szeretettől, tudástól, amit tőlük kaphatna. Még csak az emlékeiben sem fognak élni, ha soha nem is találkozik velük. De ne görcsöljél rá. Férfiként egyszerűbb nem rágörcsölni, nekünk az egész műveletben van egy erős 3 percünk cigivel, ez azért teljesíthető még szellemileg rágörcsölve is. A csoda a nőben kezdd el kialakulni, az ő testében, azokból a tápanyagokból, hormonokból, ami benne van, azon a levegő minőségen, amit ő szív be stbstb. Nem lehet elengedni ezeket a gondolatokat amikor babát szeretnél.

És ha nem jön össze elkezded magadban keresni a hibát. Nőként és férfiként is. A feleséged mellett folyamatosan ki kell állni, amikor magában keresi a hibát, selejtesnek érzi magát, egy olyan nőnek, aki képtelen arra, hogy gyereket nemzen és kihordja. Magában keresi a hibát. Ostromolja magát, biztos ő a hibás. Biztos a munkája miatt mert nagyon stresszes, vagy a megoldatlan lelki problémák miatt, vagy lehet 1- 1 fel nem dolgozott gyerekkori sérelem miatt. Vagy mert nem állunk készen, szimplán nem lennénk jó szülők. Vagy lehet beteg babánk lenne, ezért inkább isten úgy intézi, hogy ne foganjon meg. Közben látod a SOTE előtt 8és fél hónaposan bandában cigizni a terhes „anyukákat”. Isten wtf?

Mi van, ha nem is a nő hibája? Hiába nézték a spermáimat, lehet van velük olyan rendellenesség, amit nem is néznek. Vagy még nem is jár ott az orvostudomány, hogy egyáltalán nézni tudja. Vagy genetikailag nem passzolnak. Nem tolhatjuk rá egy az egyben a felelősséget a nőre. Nagy százalékát a meddő pároknak nem tudják mivel magyarázni. Nincs rá orvosi indok, nincs miért. Szimplán nem és kész, rábasztál, oldd meg. Már egy spanglit sem merek jóízűen elböllenteni, nehogy emiatt valami gond legyen a spermáimmal, és sokszo gondolok ilyenekre is, hogy velem mi lehet a hiba. Remélhetőleg semmi, és csak a sors kiszámíthatatlan játéka az egész. Az is lehet, hogy a közeljövőben pont elütne egy busz, a gyereknek pedig apa nélkül kellene felnőnie és ezért nem. Vagy mert az emberiség pár generáción belül kihalásra van ítélve, eljátszottuk az esélyeinket, nem tanultunk a hibáinkból, nem érdemeljük meg az életet, a földnek regenerálódnia kell. Nélkülünk. Így évről évre egyre kevesebb gyermek fog születni itt legalábbis. Bezzeg ahol szerencsétlen gyerekek éheznek, ott egyre több születik. Nem tudjuk, nem is tudhatjuk mi van a háttérben.

Beszélni fogtok ti is arról, hogy legrosszabb esetben is lehet örökbe fogadni ez is milyen szép dolog, jót is teszel vele, tudod sajátodként szeretni, ami mind igaz is, de emellett benned van az az ősi ösztön, hogy a saját génjeidet örökítsd tovább ez a léted egyik értelme és célja, hogy generációk után is még valami kifacsart logika mentén te még élsz, minden, amit átéltél, tettél, az valahogy beépül a génjeidbe és majd megy tovább. Ugyanígy az őseid génjeivel, amiből te is összeállsz, valahol tartozol ennyivel nekik, hogy megpróbálod minden tőled telhető módon tovább vinni a géneket. Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy szeretném, mint a saját gyermekemet, és a tőlem telhető maximumot megadnám neki. De azért eszedbe jut, hogy mivan, ha majd 17 év múlva egy nagy problémánál amikor majd például spurin fog élni nap mint nap miattam történt? A nevelésem miatt? Ha a saját génjeimet örököli akkor is ez történt volna? Vagy kódolva volt benne és teljesen mindegy ki nevelte volna föl menthetetlenül függő lenne, mint az igazi anyja/apja volt? Nehéz kérdések ezek, amin el kell azért merengeni.

Perpillanat még az első lombikra készülünk, ami remélhetőleg 1 hónapon belül megtörténik. Voltunk egy fél napos okításon is lombikkal kapcsolatban, minden férfitársamnak jelezném, hogy emeljétek meg a valagatokat a trónok harca elől, rakjátok félre a borsodi chips kombót aznap és menjetek el, tényleg megéri. Sok hasznos információt kaptok, és még vicces is némelyik előadó. Valamint érezze a nő, akit választottatok, hogy támogatjátok, és nem egyedül van, nem egyedül készül egy lombikra. Gyereket nevelni sem egyedül fog remélhetőleg. Szegény úgy szét lesz szurkálva, mintha egy minigunnal sorozták volna meg, nem beszélve a lelki teherről, amit minden nap át fog élni, valamint azt, hogy a hormonrendszerét zargatják folyamatosan.

Ami biztos, ha még most kezditek és olvassátok a történetem, készüljetek fel sok energia fog kelleni hozzá fizikailag, anyagilag és mentálisan is. Sok olyan kapcsolat van, ami túl sem éli, ki tudja miért, lehet így kell lennie, és mindkettőjüknek lesz gyereke mástól. Ahol viszont túléli a kapcsolat ott egy még erősebb kötelék alakul ki, legalábbis a saját esetünkben ezt érzem, eleve olyan mély lelki dolgokról kell, hogy beszéljünk, amiről más egész életében nem beszélget. A régi háborúkban is életre szóló barátságok köttettek amikor vállt vállnak vetve közösen törték a csontokat, ez is egy háború az endó/meddőség ellen, amit mindannyian vívunk. Basszunk oda neki!

Puszi és Pacsi mindenkinek: Özséb

UI: Szurkoljatok, hogy sikerüljön a lombikunk, ami nem is lombik, inkább Petri csésze! 

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2214793070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása