Endometriózis Magyarország

Műtét nélküli sebek

Az elmaradó műtétek lelki hatásainak kezelése

2021. május 24. - cskbr

 A világjárvány miatt gyakorlatilag egy éve maradnak el sorozatban a női egészséget érintő műtétek, ami az érintettek számára több szempontból is dühítő és ezt csak az tudja igazán, aki napról napra megéli azt a fizikai fájdalmat és lelki hullámvasutat, amit ezzel a betegséggel való együttélés jelent, és amihez most egy további bizonytalanság is hozzáadódik.

6_bejegyze_s_ke_p.jpg

Azok az endometriózisban érintett nők, akik most további fél évet, vagy sok esetben egy évet vártak már eddig is az életminőséget és a termékenységet segítő komoly műtétekre, azok könnyen érezhetik úgy, hogy több hónapot veszítettek el az életükből, amit lelkileg is nagyon nehéz elfogadni és feldolgozni.

Lassan újraindultak, újraindulnak a műtétek, de a következő hónapok még bizonytalanok. Érdemes ugyanakkor látnunk, hogy ebben a bizonytalan helyzetben is vannak olyan rendelkezésre álló eszközeink, amelyek segítségül szolgálhatnak a várakozás időszakában.

1. ERŐFORRÁSOK

Szánjunk időt arra, hogy átgondoljuk, milyen erőforrásokkal rendelkezünk. Hogy mi lehet erőforrás? Bárki és bármi, aki és ami elérhető számunkra és megkönnyíti a mindennapokat. Egy baráti beszélgetés, egy (közös séta), egy forró zuhany, egy jó könyv, kedvenc sorozatunk, … Gyűjtsük össze ezeket a lehetőségeket, hogy mindig elérhetőek legyenek számunkra és használjuk őket bátran.


2. STRESSZKEZELÉS

A koronavírus okozta bizonytalanságok jelenléte nem stresszmentes, mindannyian érzékenyen reagálunk rá. Az életünkben megjelenő stressztényezők megélése szerencsére módosítható és ennek ma már számos lehetőségét ismerjük. A fizikai aktivitás (futás, jóga, kirándulás, séta, kertészkedés), a természethez való kapcsolódás, a relaxáció, meditáció (ld. Netflixen Útmutató a meditációhoz; Headspace Guide to Meditation), mind egy-egy könnyen elérhető stresszkezelő módszer, amelyek a rendelkezésünkre állnak.

3. TÁRSAS TÁMOGATÁS

Most a koronavírus alatt kevesebbet mozdulunk ki, kevesebbet találkozunk – habár jelenleg éppen egy nyitás zajlik. A megváltozott kapcsolattartás hatására megjelenhet a hozzánk közel álló személyektől való eltávolodás. Keressünk megfelelő és biztonságos módot a kapcsolatok gondozására, ápolására, esetleg újak megalapozására. Kutatások igazolták az online kapcsolattartás hatékonyságát (endometriózis esetén is), így a tőlünk távolabb élő érintettel szövődő barátság esetén is társas támogatásban részesülhetünk.

 6_bejegyze_s_ta_rsas_kapcsolatokhoz.jpg

4. ÚJ LEHETŐSÉGEK

A műtétre való várakozás egy időbeli lehetőséget is teremt, amely során belefoghatunk olyan tevékenységekbe, amelyre eddig nem volt lehetőségünk, kedvünk, motivációnk. Ez egy átkeretezése lehet a várakozás nehézségének, így lehetőség adódik a fejlődésre, újabb dolgok megtanulására vagy pusztán figyelemelterelésként is működnek. Legyen egy új recept, olvasás, séta, nyelvtanulás, bármit választhatunk, amiről úgy érezzük, hogy ad nekünk, jó hatással lehet ránk. Amikor a figyelmünk elterelődik, kevésbé fókuszálunk a betegséggel kapcsolatos nehézségekre, a koronavírussal kapcsolatos hírekre, úgy is mondhatnánk, hogy mindezen terhek alól megpihenünk. 

5. ELFOGADÁS

A nehézségekkel való megküzdések során rendre találkozunk olyan tényezőkkel, amelyeken nem tudunk változtatni (pl. koronavírus okozta egészségügyi korlátozások), ezekkel szemben érdemes elfogadónak lennünk, sokszor ez a legnehezebb. A nehéz helyzetek elfogadása kapcsán érdemes lehet Edith Eva Eger, magyar származású pszichoterapeuta magyar nyelven is elérhető (A döntés, Az ajándék című) könyveit áttekintenünk, illetve egyéb önsegítő könyveket forgatnunk. Továbbá kérhetünk szakmai támogatást, segítséget is.

 

Írta: Nagy-Őri Andrea
Szakmai segítséget nyújtott: Márki Gabriella egészségpszichológus, komplex művészeti terapeuta, autogén tréner, szexológus tanácsadó

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4616570726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása