Amint elkezdek gépelni, a Word lelkesen húzza alá pirossal az „endometriózis” szót. Jobbklikk, további javaslatok nincsenek. Ennél jobb magyarázat talán nem is kell, hogy miért olyan fontos munka, amelyet az Együtt könnyebb - Női Egészségért Alapítvány végez, amikor megpróbálja felhívni a figyelmet a betegségre, amit még a Word sem ismer. Ha mégis, talán az én történetem is megteszi. Hadd mellékeljek egy képet.
Ez a kép egy éve készült, de készülhetett volna az elmúlt tíz év bármely hónapjában, mindegyikben ilyen volt a kilátás: égetően forró hasmelegítő, ágy, plafon. Ahogyan az orvosok az elmúlt hónapokban többször döbbenten emlegették, még csak 23 éves vagyok, de tíz éve van endometriózisom. A diagnózist idén kaptam meg.
Amikor az ember tíz év után megkap egy ilyen diagnózist, elsőre azt hiszi, hogy választ kapott, de aztán rájön, hogy csak még több kérdést. Mit jelent ez most számomra? Műtétem lesz? Hormontablettám? Spirálom? Lehet kisbabám? Meggyógyul? Visszajön? Aztán szépen lassan, a megfelelő orvos mellett megérkeznek a válaszok is. Az endometriózis lefolyása olyan sokszínű, mint amilyen sokszínű a rengeteg nő, akit érint. Van, akinek fáj, van, akinek nem. Egyeseknek műtétje van, másoknak elég a hormon, megint más az alternatív megoldásokra esküszik. Endometrióma, adenomiózis, mélyen infiltráló, I-es, II-es, III-as, IV-es… Egy a közös - olyan helyen vannak méhnyálkahártya-szerű szöveteink, ahol nem szabadna lenniük. Ennél bővebben az orvosi részével kapcsolatos tájékoztatást az ahhoz sokkal jobban értőkre bíznám, én pedig mesélnék arról, amihez egy kicsit jobban értek: hogy milyen érezni testileg-lelkileg.
Tizenhároméves koromtól hallgattam innen-onnan, hogy „szedj fogamzásgátlót”, „majd szülsz és elmúlik”, „te ilyen hasfájós típus vagy”, „alacsony a fájdalomküszöböd”. Nem a szomszédtól, hanem több nőgyógyásztól. Tíz évbe került, hogy megtudhassam, hogy nem vagyok „hasfájós típus”, hanem egy krónikus betegségem van, és nem „alacsony a fájdalomküszöböm”, hanem sokszor szülési fájdalmakkal vetekszenek a menstruációs görcseim.
Addigra már komplett protokoll szerint ment minden hónap: fájdalomcsillapító be, melegítőpárna a mikróba, gyógynövényes tapasz fel… Sokszor csak ezek után jött a betét/tampon, mikor mi. A fájdalomcsillapítással nem lehetett időt vesztegetni, sokszor már így sem ért le időben.
13 és 23 éves korod között sok minden történik, amiben gátol az endometriózis, de 23 és 33 között talán még több. Ami nekem még „csak” a szülői igazolás az iskolából, a tömény fájdalomcsillapítóval megírt emelt érettségi, a szülinapi bulin visszakért ajándékzacskó, hogy legyen hova hányni a fájdalomtól, az a következő tíz évemben már egészen más - kiesett munka és kereset, párkapcsolati nehézség és meddőségi klinika, legrosszabb esetben pedig a reproduktív szerveim elveszítése egy életre.
Azért írom ezt, hogy Te, a barátnőd, a lányod, a testvéred, ne tíz évet várjon a diagnózisára. A fájdalmas menstruáció nem oké. Ha hánysz, ájulsz, ha nem tudsz bemenni dolgozni, hogyha hármasával kapkodod be a vényre kapható fájdalomcsillapítót, az NEM OKÉ. Keress fel endometriózis specialistát, és bátorítsd erre a környezetedet is. Tájékozódj a https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/-ról, vagy bármilyen más megbízható forrásból, hívd fel rá mások figyelmét! Az idő itt minden. Az életminőségedet, a mentális egészségedet, a meg nem született kisbabádat menteheti meg.
