Az Én történetem, 10 évvel ezelőttig nyúlik vissza. 
Akkor 19 éves voltam, iskolába jártam még. Nyáron kezdődtek a panaszaim, ami abból állt, hogy annyira fájt a hasam amikor menstruáltam, mintha ki akarna szakadni a méhem. Nem tudom, mihez hasonlítani. Semmilyen pozíció nem volt kényelmes. De, mivel sose voltam az a has fájós fajta így megijedtem, hogy valami komoly baj van.

Először elmentem nőgyógyászhoz, hozzá teszem nem volt külön doktor akihez jártam, mindig az ambulanciára mentem be és kivártam a sorom, akihez éppen kerülök. Ekkor is ezt tettem, behívtak, megvizsgáltak, vettek le kenetet, majd mondta a doktor Úr, hogy felír másik fogamzásgátlót, mert arra gyanakszik, hogy amiatt vannak a panaszaim. Csak halkan jegyzem meg, hogy évek óta egy gyógyszert szedtem, semmi panaszom nem volt. De, mivel Ő volt az orvos így kiváltottam, elkezdtem azt szedni.

Teltek a hónapok, de a fájdalom nem múlt. Már nem csak a menstruáció ideje alatt fájt nagyon a hasam, hanem szex közben is, bizonyos pózokba kényelmetlen volt. (Mintha valami lett volna odalent, egy kis labda, amihez ha hozzá érnek, iszonyúan fájt) Persze nem mertem mondani, gondoltam Velem van a baj.

Addig-addig mentek ezek a dolgok, hogy végül már pisilés közben is fájt a hasam. Ezek után alhasi fájdalommal mentem el az orvoshoz, hogy nem nőgyógyászati problémám van, hanem valami más. 
Elküldtek vérvételre, mindenféle vizsgálatra de ott se derült ki semmi. Ekkor már kezdtem feladni, nem értettem, hogy ha nincs semmi gond a testemmel, akkor mégis mitől érzek örökké fájdalmat.

Elmentem újra a Nőgyógyászati Klinikára, ahol egy olyan orvoshoz kerültem aki pár vizsgálattal többet elvégzett, hogy utána járjon a dolgoknak, hogy mi is lehet a problémám, mert akkor még Ő se értette. Ekkor jött a hüvelyi ultrahang. Normál esetben kibírható, kicsit kellemetlen maga a szituáció...DE akkor, nagyon rossz volt. És ki is derült. Ott volt az ultrahang képen egy valami, aminek nem kellett volna ott lennie. A méretét már pontosan nem tudom, de 5-10 centi közt lehetett. A doki ekkor mondta, hogy akkor műtét. (!!!) Mondom mi van??? Én csak egy vizsgálatra jöttem be. Persze nem azonnal toltak be, ekkor már tél volt, Mikulás napján kellett bemennem. Aki emlékszik még erre az időszakra, akkor volt a látogatási tilalom (H1N1 vírus), úgyhogy sajnos az Édesanyám se tudott bejönni Velem, már a kórházba se. Nagyon egyedül éreztem magam és nem is tudtam hogy mi történik Velem. Azt mondták az anyukámnak, hogy rutin műtét, altatásba, maximum fél óra, szólni fognak, ha készen vagyok. Szóltak is neki, kb 3-4 órával később (!!!) Sajnos nem rutin műtét lett. Laporaszkópiás műtétnek indult, de amikor a kamerát bevezették látták, hogy kicsit komplikáltabb lesz. 

Így most van kb egy 10 centis vágás a bikini vonalnál (már alig látszik hála). Mikor megtörtént a felvágás, akkor látták, hogy mind két petevezetéken rajta van az endometriózis, így azokat el kellett távolítani...
Miután sikeres volt a műtét, betoltak a szobámba, altatás után borzasztó volt, hányás, sírás felváltva.
Ekkor még ugye nem voltam tisztába azzal, hogy mi is történt a műtőben...

Amikor már eszemnél voltam, az orvos aki műtött bejött hozzám és elmondta, mi történt. Szerintem fel se fogtam akkor ott. Elmondta, hogy természetes úton sajnos nem lehet gyermekem, de mesterséges úton lehet saját gyerekem. (??) Azt se tudtam, miről beszél. Mondta visszajön később, ha már jobban leszek. Persze ugye senki nem tudott meglátogatni, ott feküdtem egyedül ezzel az információ halmazzal...A lelki része ennek a dolognak nagyon nehéz. Küldtek is be pszichológust, hogy beszélgessen Velem, de Én nem igazán tudtam akkor erről beszélni. Gyakorlatilag 1 hétig voltam bent a kórházba, végig bőgtem szerintem minden napot, nem a fájdalomtól, hanem az egész lelki részétől, szerintem!

Nagyon kevés ember tudja ezt rólam, hogy mi történt Velem, de most már elfogadtam, úgy érzem. 
Egy kedves ismerősöm mondta: "Fogjam úgy fel ezt a dolgot, hogy attól és akkor lesz gyerekem akitől és amikor Én akarom. Nem fog "becsúszni" a baba."

Szeretném minden nőnek a figyelmét felhívni a szűrővizsgálatok fontosságára. Nem sok idő az életedből egy vizsgálat, de lehet, hogy az életedet mentheti meg! Figyeljünk a testünk jelzéseire!

Fontos: Az endometriózis történeteket az érintettek írják, saját tapasztalatukat és érzéseiket megfogalmazva. Ezeket a személyes beszámolókat módosítás nélkül adjuk közre a blogon, ezért a történetek nem tükrözik az Alapítvány véleményét és mivel nem szakértők írják, nem alkalmasak diagnózisra és nem helyettesítik az orvosi konzultációt. Ha bármilyen tünetet észlelsz magadon ami alapján endometriózisra gyanakszol, keress fel egy specialistát vagy fordulj hozzánk bizalommal!