Endometriózis Magyarország

Beszámoló a 2018-as CSR Hungary Summit-ról

2018. november 09. - saladrienn

Trendek, folyamatok, összefüggések, melyek a cég/szervezet CSR (vállalati felelősség és fenntarthatóság) életét is befolyásolják... Évi, összegző CSR konferencia 2018. október 30-án, a Magyar Külkereskedelmi Bank székházában. Fővédnök: dr. Palkovics László miniszter (Innovációs és Technológiai Minisztérium). Takács Júlia, a CSR Hungary alapító-ügyvezető igazgatója kiemelte:

„ Az évi, összegző vállalati felelősség konferencia már 2006 óta várja a vállalati felelősség és fenntarthatóság kérdéskörben érintetteket. A köz, a magán és a nonprofit szféra vezetőit, szakértőit."

csr-0492-w.jpg

A CSR Hungary részéről egyetértenek Csath Magdolna közgazdász szavaival, hogy a gazdaság az emberért van. Ezzel összhangban áll az, hogy a CSR Hungary vállalati felelősség és fenntarthatóság megközelítésében az érintettek és kapcsolataik vannak fókuszban. Ennek az alapja az, hogy a cégnek/vállalkozásoknak van felelőssége a tulajdonosoknak, a részvényeseknek felé irányuló kötelezettség mellett. A CSR az érintettekre fókuszál. Kiterjed a cég/szervezet belső és külső érintettjeire (stakeholder). Az etikus és felelős magatartás mellett, a gazdasági, környezeti felelősségvállalás elfogadása az üzleti működés alapja. A cél pedig a minél magasabb életminőség elérése. Ahhoz, hogy a cégünk/szervezetünk sikeresen működjön CSR szempontjából (kezelje a körülöttünk lévő változásokat és azok kockázatvonzatait) - ugyanúgy mint a sikeres üzleti működés esetében - tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen fő trendek és folyamatok befolyásolják a vállalati felelősség és fenntarthatóság rendszerét, folyamatait. „

Csath Magdolna professzor asszony a CSR Hungary Summit bevezető előadásában a CSR és a versenyképesség összefüggéseit emelte ki: „A versenyképesség nem csak vállalati kategória. Egyre inkább hangsúlyt kapnak az ún. kemény tényezők mellett a „Puha tényezők”. Mint a jól-lét , a „Social capital”, bizalom építése.

Nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért! Hosszú távon a gazdaságnak is jó ez a szemlélet.” Dr. Demjén Zoltán, a Műanyagipari Szövetség alelnöke, a BASF Magyarország értékesítési igazgatója azt mutatta be, hogy hogyan tudja a körkörös gazdaság a biológiai és a technológiai ciklust összekapcsolni. Végig tekintve a kulcsszektorokat, mint a közlekedés, mint az építőipar, mint a mezőgazdaság. És hogy hogyan tudja támogatni a körkörös gazdaságot Európában a komposztálható műanyag.

Fieder Ildikó osztályvezető asszony (Innovációs és Technológiai Minisztérium) áttekintést adott európai uniós és hazai szinten a körforgásos gazdaság műanyagokra vonatkozó közösségi követelményeiről. Nagy Miklós a CSAOSZ főtitkára pedig a műanyagok csomagolástechnikában betöltött szerepről szólt. Számos példával illusztrálta azt, hogy a csomagolás áruvédelmi funkciója épp a nagyobb terheléstől óvja meg a környezetet.

A Digitális jól-lét-Jóllét tematikus blokkban Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár (Innovációs és Technológiai Minisztérium) a társadalmi felelősségvállalás és a digitális jólét összefüggéseiről beszélt a változó világban. Kiemelte a blockchain és a fintechben technológiában rejlő potenciált. Ezen a területen minden ország azonos feltételekkel áll rajthoz. Magyarország vezető regionális szerepet szerezhet magának. Növelni lehet a hazai pénzügyi szektor versenyképességét. A digitális kompetenciák mellett.

Dr. Trinh Anh Tuan, a Corvinus FinTech Center vezetője konkrét példákon keresztül mutatta be a A blokklánc technológia és a kriptopénzek üzleti és társadalmi hatásait. A blokk záró kerekasztalbeszélgetés témája pedig éppen az volt – Rolek Ferenccel, az MGYOSZ elnökségi tagja, az EMVFE (Első Magyar CSR Egyesület elnökségi tagja) elnökségi tagjával kiegészülve, hogy ezt a felfelé ívelő technológiai fejlődést a magyar munkaerőpiac hogyan tudja követni. Nemzetközi szinten is egyre inkább előtérbe kerül a CSR szerepe az érdekeltek (munkavállalók és általában a társadalom) jó egészségi állapotának megőrzésében. Koltai Dániel, az MKB marketing és kommunikációs igazgató kiemelte, hogy az egészség témára - CSR szempontjából – a cégeknek, mint lehetőségre kell tekinteniük. A gondolkodásmódváltáshoz tudunk cégként hozzájárulni. Kiindulva saját munkatársaink egészségmegőrzéséből. Azért indították útjára #20percegeszseg programukat, hogy minél többen legyenek azok, akik nap mint nap tesznek egészségük megőrzéséért. Az MKB ugyanis egy olyan bank, aki nemcsak azt kéri, hogy fektesd be a pénzed nála, hanem azt is, hogy fektess napi 20 percet az egészségedbe.

Molnár László, az Essity Hungary igazgatója (Health and Medical Solutions Hungary and South East Europe) Fenntartható CSR - társadalmi hibajavítás az egészségügyben című előadásában abból indult ki, hogy maga a CSR is az egyensúly helyreállításáról szól. Összefoglalta, hogy milyen fő társadalmi hibákat észleltek az egészség körül. Amiről nem beszélünk és szemléletformálással tudunk változtatni rajta. Például, hogy a

  • a szociális ellátó rendszerben született újító ötleteknek nincs elég fóruma, az innovációra nincs elég forrás;
  • a szülő nem mindenhol tartózkodhat méltó körülmények között a kórházban fekvő gyermeke mellett.

csr-0465-w.jpg

Salamon Adrienn, az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány Kuratórium elnöke pedig az alapítvány által kínált megoldásokról - mint a női egészség megőrzésében kínált megoldásról - programjukról, megoldásaikról, az egészségügyben elfoglalt szerepükről beszélt.

======================================================

Mi a CSR Hungary? 2006-tól vezető, szakmai vállalati felelősségvállalás fórum Magyarországon. Hírportál, hírlevél, rendezvények, kiadványok, CSR Hungary Klub és CSR Mátrix tanácsadó iroda támogatja az üzleti és a közszektort a témában. 2007-ben hivatalosan is meghirdetésre került a Magyar Üzleti Felelősség Díja, a CSR Hungary Díj a Magyarországon működő felelős és fenntartható vállalkozások/szervezetek számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozismagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7714361605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása