Rettegés. Talán ezzel a szóval tudnám a legjobban leírni mit tesz az endometriózis az emberrel. Rettegni a mától, sőt a holnaptól, óráról órára, percről percre. Ez az ami tönkre teszi a lelket, testet, szellemet. Mikor már könyörögsz, hogy valaki vessen véget a fájdalomnak, valaki tegyen valamit és már felállni sem tudsz, nem, hogy járni vagy munkába menni. Persze maradj pozitív és optimista és ne félj semmitől egyszer elmúlik, de nem, csak rosszabb és rosszabb. Körülbelül 5 éve mondták ki a betegségem nevét viszont már előtte gyanakodtam rá, hisz a környezetemben volt akinek hasonló problémái voltak.

El is mentem egy speciálistához, aki megerősített a gyanúmban, viszont a laparoszkópia a legbiztosabb bizonyítás. Mivel sem az ultrahang, sem az MRI, sem pedig a CT nem tudja kimutatni a betegséget 100%an. Mivel készültem külföldre költözni, így sajnos a műtét váratott magára.

Maga a tünetek körülbelül 16-17 éves koromban kezdődtek, persze mondták ez normális, sajnos ez van, tűrni kell egy lánynak/nőnek a fájdalmat, ez van. Ilyenkor azt kívánjuk, miért nem születtünk fiúnak, kevesebb lenne a probléma. Na mindegy. Legszörnyűbb tüneteim csak később lettek, 20-25 évesen, itt már erős gyógyszereket szedtem, állandó antibiotikum szedésre volt szükség, mivel folyamatos húgyhólyag gyulladásom volt, ami sokszor csak 2-3 adag lórugás antibiotikummal múlott el, illetve csak ideig óráig, 3-4 havonta jött elő. 26-28 évesen már túl voltam 15 orvoson és igen, az utolsó orvos mondta meg mi bajom van valójában. Sajnos előtte az ember kapott hideget meleget az orvosoktól, hogy azért fertőződik a hólyagom, mert nem tudom rendesen kitörölni a fenekem és ehhez hasonló kedvességeket kap az ember, ha a vizeletben olyan baktériumokat találnak, amik csak a bélben lehetnének, senkinek sem jut eszébe, hogy esetleg össze van nőve és ezért történik. Hát sajnos már konkrétan ott tartottam, hogy minden WC után fürdés, szóval nem egyszerű az életet így élni.

Kijöttem 28 évesen Észak-Írországba, itt elölről kezdődött a kivizsgálás. 3hét fájdalom, kezdődik a hólyag gyulladás, vérzés, felfázási tünetek, utána az igazi menstruáció, ami alatt 3 nap kínlódás, hányás, hasmenés, zokogás, ügyelet, kórház, gyógyszerek, amik már drogok és még egy hét bél gyulladás, vérzés és hasmenés, szörnyű fájdalom, folyamatosan lüktető, hasogató. Már minden megfordul az ember fejében, akár az is, hogy a saját kezemmel vessek véget az életemnek, szörnyen hangzik, de sokszor könyörögtem a családomnak, páromnak hogy, öljenek meg, persze mikor kitisztul az agy már máshogy gondolod, de akkor mikor kaparod a falat és még a pisilés is kínszenvedés, valahogy merőben szimpatikussá válik az öngyilkosság gondolata. Persze ez csak a legrosszabb napokon. Hála istennek mellettem volt a családom és párom, barátaim, de mindent ehhez igazítani, nyaralást, munkát, bármit, maga a szervezési készség fejlesztése. Ekkora már rendszeresen hiányoztam a munkából 3-4 napot, amit ugye senki sem fizet és nem is nagyon ért meg, főleg ha férfi főnökei vannak az embernek, de sajnos a női főnökök sem jobbak.

30 évesen laparoszkópos műtétem volt. Úgy toltak a műtőbe, hogy fél óra rutin műtét és ami összenövés van azt pikk-pakk szét kapják és vége ennyi, persze érzed, hogy nem így lesz, hisz nem lehet, hogy csak ilyen egyszerű az egész, érzed, hogy itt komoly baj van. Egy órás volt a műtét és már a kintiek féltek, hogy valami baj van, hogy fél óra helyett 1 óra plusz az ébredezés. Mikor jött az orvos nem volt boldog, hisz azt mondta, annyira súlyos az endometriózisom, hogy 1 óra alatt csak körbe nézni tudtak, már amennyire és a kontraszt anyag után, mint egy karácsonyfa úgy világítottam. Ciszták, petevezeték eldugulva teljesen, méh, húgyhólyag, húgycső, végbél teljes szakaszokon összenőve, szóval igen komplikált műtét lesz, persze aki vállalja, ugyanis abba a kórházba, ahol szülészet is van kerek perec megmondták, hogy senki sem vállalja az esetem, hisz egy teljes team kell, aki erre specializálódott.

Kaptam egy nevet, felkerestem, elkezdődött ismét a kivizsgálás. Persze megmondták, hogy kezdjem el az örökbe fogadást, ha gondolom, mert természetes úton biztosan nem, de még lombikkal sem lehet gyerekem. Persze nincs elég bajod még ezt is emészd meg, ha tudod. Azért felkerültem a lombik sürgősségi listára, ami 2-3 éves, szóval csak semmi kapkodás. Bírja az ember a fájdalmat, ha nincs nem is érzem, hogy élek. Jöttek a CT, MRI ultrahang vizsgálatok sora. Már célegyenesben éreztem magam. Végre lehet vége, persze elgondolkodtató, ha valami olyant találnak engedélyezem az eltávolítást, hogy nem lehet gyerekem, persze így se, de a tudat főleg egy nőnél kegyetlen tud lenni. Ekkor kapok egy időpontot már a műtét előkészítése címen megbeszélni, ki mit vág, hol mikor merre mekkorát mit Stb. Ez november végén volt. 2017. decemberében lemondtam mindenről, gyerekről, anyaságról. Teljesen elkönyveltem, a párom így is szeret, velem akar maradni lehet, hogy inkább kérem vegyenek ki mindent és marad az örökbe fogadás vagy gyerek nélkül is lehet élnie nem én leszek az első.

Ez év, 2018. január 8-ra kaptam időpontot a gastroenterológiára a műtéttel kapcsolatban. 7-én, ez volt hétfő furán éreztem magam, valami nem stimmel, akinek van endoja az tudja, mindent megérez a testünk, figyeljük a jeleket, néha már beképzeljük a dolgokat, többet látunk bele és pánikba esünk, de ez más volt, a vicc kedvéért csináltam egy terhességi tesztet, ami pozitív lett és mivel 2 volt benne, így a másikat is megcsináltam és az is pozitív lett, igaz gyengén, de az. Mivel az orvosok azt mondták nem lehet gyerekem, így nem is védekeztem már nem is tudom mióta, hisz semmi esélyem. A párommal a kapcsolat elején megbeszéltünk, hogy egyikünk sem fiatal és hátha összejön mégis a baba, így inkább hagytuk a természet tegye a dolgát. Hát tette, babát várunk, egészséges kislány, aki rengeteget mocorog és imádom, ahogy érzem őt!

Nem kell mondanom, másnap a műtét előkészítőn bejelenteni, hogy babát várunk olyan volt, mintha megjelent volna Jézus vagy egy ufó, úgy néztek ránk, mintha hazudnánk. Vicces volt, kicsit csalódottnak tűntek, de azért várnak sok szeretettel szülés után, azért az összenövéseket szét kell szedni. Nem adják fel ? Pár héttel a szülés előtt egyre erősödött bennem a félelem, mi van ha visszatér az endo és kezdődik minden elölről? Addig is próbáltam élvezni, hogy nincs és a terhesség teljes idejét kihasználni. Már amikor nem fájt, mert sajnos, ahogy a picurkám egyre nagyobb lett, egyre fájdalmasabban teltek a mindennapok, de megérte.

34. héten megszületett az én kis csodám, akit 3hét kórház után haza is hozhattuk. Sürgősségi császárom volt, egyrészt, mert popsival akart kibújni, másrészt, mert belekakilt a magzat vízbe, ami miatt sietősre vették a dolgot. Hála istennek ma november 10-én  három hónapos egészséges baba, 5,5 kg, édes mosolygós kis tünemény. Igaz kisebb nagyobb problémák vannak-voltak, amik a koraszülés miatt adódnak, de sietett a kiscsajszim.

Viszont közelebb került a Mensi ismét, szóval elkezdtem fogamzásgátlót szedni, de már az első is borzasztó fájdalmas volt, alig bírtam ellátni az én gyönyörűm, szóval azt hiszem, ha nem is jött még vissza az endo, de az összenövések teszik a dolgukat. Januárban az orvosom úgy is közli a következő lépést, addig fogamzásgátló és sok-sok fájdalomcsillapító, de meg érte. Viszont a szülési fájdalmak bakfitty volt, hisz minden hónapban ugyanaz a fájdalom ért el, így nem volt annyira borzalmas, mint amire készültem és amit vártam

Ne adja fel senki a reményt, nekem is sikerült, tartsatok ki, erősítsük egymást, még ha sokszor szörnyű dolgok kapnak szárnyra a fejünkbe is, akkor is erősek vagyunk és túlélők.

Üdvözlettel: Borcsa Olga Noémi 

Fontos: Az endometriózis történeteket az érintettek írják, saját tapasztalatukat és érzéseiket megfogalmazva. Ezeket a személyes beszámolókat módosítás nélkül adjuk közre a blogon, ezért a történetek nem tükrözik az Alapítvány véleményét és mivel nem szakértők írják, nem alkalmasak diagnózisra és nem helyettesítik az orvosi konzultációt. Ha bármilyen tünetet észlelsz magadon ami alapján endometriózisra gyanakszol, keress fel egy specialistát vagy fordulj hozzánk bizalommal!