Endometriózis Magyarország

Az endometriózis már az első menstruációtól kezdve velem volt

Fehér Andrea: sportoló, légtornász, VB 2. helyezett, magánember, feleség, kockázatelbíráló és endometriózisban érintett.

2019. március 09. - cskbr

Novemberben kezdtük el szervezni Andival ezt az interjút, de az első levélváltáskor nem hittem, hogy nem lesz meg legkésőbb december végéig a teljesen kész interjú. Most pedig a február végét tapossuk. Igaz, én éppen az első (és gyorsan le is kopogom: remélhetőleg utolsó) műtétem küszöbén álltam ekkor, de kiderült, hogy amint túl leszek rajta, akkor őt műtik már vagy hetedszerre, szóval nehezen indult, de a gyümölcsét most olvashatjátok. Ez a gyümölcs igen egészséges lesz. Máshogyan, ahogyan az alma vagy a narancs, ez lelkileg fog akkora löketet adni. Erőssé tesz. Mert Andiban sok erő van, fizikai és lelki értelemben egyaránt. Igazi minta, jó minta, követendő. 

image3.jpeg

Tovább

Endo Dubai - Dr. Csibi Noémi szülész- nőgyógyász beszámolója

Kongresszuson részt venni számomra mindig élmény, hiszen a szakmai továbbképzésen és a tapasztalatcserén túl mindig feltöltődve, motivációval tele távozom, ami segíti a mindennapi munkát. Ha a kongresszus helyszíne külföld, az pedig egy külön öröm, mert a szakmai részen túl világot látni sem utolsó. Szívesen utazom, de a No1 célpont számomra egy ideje Dubaj, úgyhogy amikor megneszeltem, hogy itt szerveznek endoszkópos konferenciát, nyilván nem tudtam ellenállni a kísértésnek.
unnamed_7.jpg

Tovább

Endometriózis Világnap Győrben, március 6-án! - Gyere el!

Csatlakozz hozzánk 2019. március 6-án és tudd meg, mi az az endometriózis, vagy ha már érintett vagy, tudj meg még többet erről a téged is érintő egészségügyi kihívásról, hallgasd meg szakértőink előadásait és találkozz sorstársakkal!

facebook_cover_3_endo_vilagnap_2019.png


A rendezvény INGYENES, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: http://bit.ly/endovilagnapgyor2019

Tovább

Endometriózis - orvos válaszol a kérdéseitekre | HeyJulie vlogja

 

Nagy köszönet jár HeyJulie-nak, aki ebben a hónapban kiemelt figyelmet szentel a közösségi médiában a női egészséggel kapcsolatos témáknak, azon belül pedig az endometriózisnak. Az alábbi videóban Dr. Bokor Attilával (szülész-nőgyógyász, egyetemi adjunktus, laparoscopos csoportvezető, Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Baross utcai telephely, MedEnd) és Adrienn Salamon-nal ("Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány elnöke) beszélgetnek a betegségről. A videóban is elhangzik, de nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy a fájdalmas menstruáció nem normális!

Minden második nő, akinek fájdalmas a menstruációja, endometriózisban szenved. Ha érintett lehetsz, ismersz valakit, aki lehet, vagy csak úgy, mert dolgokat tudni menő....

Köszönjük Zalaegerszeg!

Köszönjük, hogy eljöttetek az Endometriózis Világnaphoz kapcsolódó rendezvénysorozatunk első, zalaegerszegi állomására! Reméljük, hogy jól éreztétek magatokat és hasznosnak találtátok az előadások során elhangzottakat! Maradjatok velünk továbbra is kapcsolatban, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több információt és segítséget tudjunk nyújtani az érintetteknek. Várunk szeretettel a következő állomáson: Győrben, március 6-án!
pez0312-768x582.jpg

Tovább

Lucy Menstruáció-Periódus-Ovuláció naptár mobilalkalmazás - tesztidőszak

Elindult Lucy, a Menstruáció-Periódus-Ovuláció naptár mobilalkalmazás tesztelése. Több százan jelentkeztetek, hogy kipróbálhassátok az applikációt, melynek segítségével az érintett nők korai stádiumban felismerhetik -többek között- az endometriózist. Az applikációt Vodafone Főállású Angyalunk, Tóth-Berhát Katalin is teszteli, aki célul tűzte ki az endometriózissal kapcsolatos ismeretterjesztést.
Köszönjük, hogy hozzájárultok ahhoz, hogy Lucy tökéletesen működjön és visszajelzéseitekkel segítitek a fejlesztői csapatunkat. A közös munkának köszönhetően pár héten belül nők ezrei számára lesz elérhető az applikáció.

Zalaegerszegen startol az Endometriózis Világnap országos rendezvénysorozata

Csatlakozz hozzánk 2019. március 1-jén és tudd meg, mi is az az endometriózis, vagy ha már érintett vagy, tudj meg még többet erről a téged is érintő egészségügyi kihívásról, hallgasd meg szakértőink előadásait és találkozz sorstársakkal!

A rendezvény INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Ha mégis úgy érzed, szívesen támogatnád az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítványt, a helyszínen megteheted.
Regisztráció: http://bit.ly/endovilagnapzeg2019

A helyszín Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/EFIZeg/

Várunk szeretettel!
"Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány
EndoMarch Team Hungary
ZALAEGERSZEG
20190301_endo_vilagnap_20190227_zeg_program.png


Tóth-Berhát Katalin Vodafone Főállású Angyal kezdeti kihívásai és célkitűzései

Jóindulatú, mégis fájdalmat okoz a nőknek – mi az?

Tóth-Berhát Kata vagyok, a Főállású Angyal pályázat egyik idei szerencsés nyertese. Rögös út vezetett idáig, hiszen személyes érintettség során ismerkedtem meg az endometriózis nevű női betegséggel, de nem adtam fel, most pedig angyalként célom, hogy felhívjam a fiatal nők figyelmét erre a százezreket érintő komoly betegségre. Ezt egy új, speciális mobilalkalmazás népszerűsítésével szeretném elérni, hogy az érintettek korai stádiumban felismerjék az endometriózist. 

Sokat gondolkoztam azon, hogy mivel kezdjem ezt a bejegyzést. Angyali projektem során célul tűztem ki, hogy a lehető legszélesebb körben, tinédzserekre és a fiatal nőkre fókuszálva hívjam fel a figyelmet az endometriózis veszélyére. Igen ám, de nagyon sokan még mindig nem tudják, mit is jelent ez a szó, ezért röviden elmagyarázom.

Az endometriózis egy jóindulatú, krónikus nőgyógyászati betegség, amely során a méhnyálkahártya szövetei (endometrium) rendellenes módon megjelennek a méh üregén kívül is, leggyakrabban a kismedencében, a petefészkekben, illetve a hashártya felszínén. Az ott lévő szervekhez, szövetekhez tapadva, a női szervezet hormonális változásainak megfelelően ciklikus vagy állandó fájdalmat, összenövéseket, hegesedést és meddőséget okozhat. A betegség kialakulásának pontos oka nem ismert, viszont a sikeres kezeléshez és a súlyos szövődmények megelőzésében óriási jelentősége van a betegség korai felismerésének.

Főbb tünetei lehetnek: fájdalmas menstruáció, krónikus kismedencei fájdalom, vizelet-székletürítést kísérő fájdalom, fájdalmas szex, meddőség.

 

A hónap kihívása: a Trend FM interjú

Január 29-én a Trend FM vendégeként mutathattam be programunkat. Nagyszerű érzés volt, hiszen ezzel az interjúval jelképesen is kezdetét vette a munka. Mivel nem vagyok hozzászokva a médiaszereplésekhez, nekem már az is nagy kihívást jelentett, hogy leküzdjem a lámpalázamat és érthetően beszéljek nektek angyali missziómról. Remélem, idővel belejövök!



A hónap sikere

A Főállású Angyali szolgálatom során az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvánnyal szorosan együttműködve dolgozom, akikkel személyes érintettségem okán kerültem kapcsolatba. A programomban egy új, speciális mobilalkalmazást, Lucy-t szeretném bemutatni és népszerűsíteni. Lucy egy komplex menstruációs naptár, amely az alapvető funkciókon kívül a ciklus során észlelt tüneteket elemzi. Ha a tünetek valamilyen női betegségre utalnak, jelez a felhasználónak.

Úgy gondoltuk, hogy nőtársainkat is szeretnénk bevonni az év elején fejlesztett applikáció tesztelésébe. Nagy örömömre felhívásunkra több, mint 400-an jelentkeztek. Jelenleg is zajlik a tesztidőszak, a felhasználók visszajelzései alapján folyamatosan javítják az alkalmazást. Én magam is használom a tesztverziót, nagyon tetszik az egyszerű kezelhetősége, és még egy hasznos kis Tudástárat is tartalmaz. Elmondhatom, hogy nagyszerű, hiánypótló applikációról van szó. Bízom benne, hogy tavasszal már mindenki számára elérhetővé válik, és nők ezrein fog segíteni. Lucy-t az iskolai edukációs kampányunk során is szeretnénk bemutatni.

Az applikáció tesztelésének előkésztésén kívül életre hívtuk az Edukációs teamet. Hogy mi is ez pontosan?

A Női Egészségért Alapítvány és a NŐI LIGA (Mályvavirág Alapítvány, Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák Ellen! Egyesület, Mellrákinfó Egyesület, Babagenetika Egyesület), orvosok, tanárok, digitális pedagógia szakértők, rendezvényszervezők egy, a serdülő lányok részére készülő edukációs programmal szeretné felhívni a figyelmet az egészséges női élet, a reproduktivitás és családalapítás fontos kérdéseire. Az iskolai tini edukációs projekt alapja egy interaktív programsorozat. Ennek a kidolgozását végzi az Edukációs csapat. Izgalmas volt megszervezni és részt venni az első ülésen, szuper hangulatban telt és hálával tartozom a csapat tagjainak, mert mindenki a munkája mellett, szabadidejében igyekszik eleget tenni a felkérésünknek.

 

Ennek a felvilágosító „csomagnak” - reményeink szerint - a részét képezi majd egy, Joós Andrea élménybiológia tanár és csapata által készített, nőknek szóló szerv-színezőkönyv is. Ennek megvalósításához azonban még támogatókra lesz szükségünk.

Következő havi kihívás

 

Március a nőnap mellett az endometriózisra történő figyelemfelhívás hónapja is egyben. Az alapítvánnyal együtt márciusban szervezzük a Budapesti és vidéki endometriózis világnapokat, ahol érintettek mesélik el saját történetüket és neves szakértők tartanak előadásokat. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, gyertek el, tájékozódjatok, és merjetek kérdezni!

 

süti beállítások módosítása