Erdősi Györgyi - közösségi szolgálat és önkéntes koordinátor, life coach

2020. május 01. - cskbr

Az endometriózis szót először akkor hallottam, amikor sok évvel ezelőtt a legjobb barátnőmnél megállapították ezt a betegséget. Ő átesett egy komoly műtéten is, illetve időközben egyre több ismerősömről derült ki, hogy szintén ebben a betegségben szenved, úgyhogy én azon kevés kivételek egyike vagyok, aki nem személyes érintettség kapcsán szánta rá magát az önkénteskedésre.
hbp07777_retus.jpg

Tovább

Egy részemet elveszítettem

Az én történetem - Zsófi

Az én történetem tulajdonképpen még nagyon az elején jár, kicsit több mint egy évvel ezelőtt, 2018. december 18-án műtöttek, és a műtét utána meg is kaptam a diagnózist az endometriózisra. 23 éves vagyok és egyedülálló. Sok tapasztalatom nincs a betegséggel kapcsolatban, és nem tudom, hogy még mi áll előttem, de szeretném megosztani, hogy min mentem keresztül lelkileg az elmúlt egy évben, milyen félelmeim voltak/vannak fiatalként és mi az, ami segít nap, mint nap abban, hogy elfogadjam és hogy a legjobbat tudjam kihozni ebből a betegségből.

Tovább

Az én (csoda)történetem – Anna

A 33. évemben járok. A történetem hosszú időre, pontosan 8 évvel ezelőttre nyúlik vissza.

Az első menstruációm óta (13 évesen) mindig fájt, görcsölt a hasam, amikor megjött. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, nem gondoltam, hogy betegséghez köthető. Teltek a hónapok és egyre fájdalmasabbá váltak a menstruációs napjaim. Volt, hogy annyira elviselhetetlen alhasi görcseim voltak, hogy iskolába, később pedig dolgozni sem tudtam menni, szinte lábra sem bírtam állni. Fájdalmasakká váltak az együttlétek, nehezemre esett időként a séta, a mozgás, puffadt a hasam, hányinger gyötört.

Tovább

Endometriózis Nagykövete Díj 2020

Az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány pályázatot hirdet a 2020. márciusa során fókuszba kerülő endometriózis kapcsán. Az Alapítvány és a márciusi világnaphoz kapcsolódó országos kommunikáció célja az endometriózisra történő figyelemfelhívás, támogatva ezzel az endometriózis korai diagnosztizálását.
A pályázat témája „Az endometriózis nem a hiszti latin neve”.

endo-nagykovet-facebook2.jpg

Tovább

Menstruációs bugyi - tényleg működik? Kipróbáltuk!

Bizony, létezik, teszteltük és most megosztjuk veletek a tapasztalatainkat

Emma és a Redy

Épp a legjobbkor jött a Redy bugyi tesztelésének lehetősége, ugyanis nemrég szántam rá magam, hogy a női egészség terén is a környezettudatosság útjára lépek. Nézegettem a lehetőségeket: intim kehely; mosható, patentos betét; menstruációs bugyi. Menstruációs bugyi? Ezt ki kell próbálnom! Ez volt az első gondolatom, ugyanis az alternatívák között messze ez tűnt a legkényelmesebb megoldásnak. És legyünk őszinték, amúgy is elég kellemetlen tud lenni az a havi pár nap, nem hiányzik további nehezítés.

Tovább

Élet endometriózissal - Szilvi története

Fiatal lány korom óta mindig fájdalmas volt a menstruációm.

Minden hónapban pici félelemmel vártam AZOKAT a napokat.

Olyan nem volt, hogy ne legyen otthon fájdalomcsillapító és melegítőpárna.

Rendszeresen jártam nőgyógyászhoz, de soha senki nem mondta, hogy a menstruáció NEM KELL, HOGY ENNYIRE FÁJJON. Persze én sem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki.  Ez ilyen – gondoltam.

1920_x_1080_px_fb_event_3_elet_endoval_2020.jpg

Tovább

Élet endometriózissal - Bonnyai Zsuzska története

Kedves Sorstársaim és kedves érdeklődők,
Bonnyai Zsuzskának hívnak, evangélikus hitoktatóként dolgozom a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközséghez tartozó iskolákban és óvodákban. Aktív önkéntese vagyok a KÖSZI Egyesületnek, ahol rászoruló gyerekeket is táboroztatunk minden évszakban. �
1920-x-1080-px-_fb-event_---zsuzska-tortenete.jpg

Fogadjátok szeretetettel a történetemet:

Tovább

Tini edukáció a Gulner Gyula Általános Iskolában

Tini edukációs programunk legutóbbi állomása a 18. kerületi Gulner Gyula Általános Iskola volt.
Két előadást is tartottunk 7-8. osztályos diákoknak. Az esemény koordinátorai és előadói Krámli Kinga, Salamon Adrienn, Tomózer Bianka és Tóth-Berhát Katalin voltak. Az endometriózissal kapcsolatos általános információk átadásán kívül bemutattuk a fiataloknak a Lucy alkalmazást és az Endometriózis Kisokost.

20191213_124156_4.jpg

Tovább